A Jobbik a béremelések ellen dolgozik Brüsszelben
Százkilencven százalékos béremelés valósult meg a szociális szférában 2010 óta.
Százkilencven százalékos béremelés valósult meg a szociális szférában 2010 óta.
Kommunizmust emlegetnek.
A Fidesz országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a miniszterelnök szerint is hazánkban kell lennie a legszigorúbb gyermekvédelmi törvénynek.
A Debrecenben épülő gyárnál a legszigorúbb környezetvédelmi eljárásokat alkalmazzák.
A kormánypárti képviselők szerint a fegyverszállítások és a szankciók helyett mielőbbi tűzszünetre és béketárgyalásokra kell törekedni.
Az akkumulátorgyárakkal kapcsolatos vitát a parlament a következő rendes ülésének napirendjére tűzi.
A baloldali pártok tovább támadják a debreceni akkumulátorgyárat.
A Párbeszéd most az akkumulátorgyárak miatt hívná össze a Tisztelt Házat.
Állam- és kormányfőválasztás, fontos törvények, baloldali botrányok voltak terítéken a T. Házban.
A parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, ami pontosítja a vagyonnyilatkozat-tételi szabályok átmeneti rendelkezéseit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lázár János reagált a Tisza Párt elnökének nevetséges kijelentésére.
A honvédelmi miniszter Horvátországba utazott.
Magyar Péter háborúba vinné a magyar fiatalokat.
A Tisza Párt agyrém terve minden fővárost negatívan érintene.
Volodimir Zelenszkij nyilatkozatára reagált Szijjártó Péter.
Az amerikai elnök nem hiszi, hogy Ukrajna győzhet.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben fogadta Alice Weidelt.
Komoly udvari karriert futott be, de életébe került a méregkeverés.
Balatoni Katalin: Cél az olyan szakmai és közösségi műhelyek kialakítása, ahol van lehetőség a jó gyakorlatok megosztására.
A Tisza Párt applikációjából több mint húszezer ember személyes adata kerülhetett ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.