Ha így készíti a palacsintát mennyei ízű lesz
A palacsinta az egyik legkedveltebb desszertünk, amit önálló fogásként, édes és sós töltelékkel is szívesen fogyasztunk.
A palacsinta az egyik legkedveltebb desszertünk, amit önálló fogásként, édes és sós töltelékkel is szívesen fogyasztunk.

A hangulatos söröző-bisztró egy XIV. századi patinás épületben nyitott, ahol a honlap állítása szerint az első Pilsner-étterem működött a háború előtt.

Egészen meglepő választás!

Ma van a palacsinta világnapja.





Kitalálja, ki volt az a három politikus, akit baráti palacsintázásán látott vendégül az orosz elnök? Egyet elárulunk: Hszi Csin-ping kínai elnök. Ki volt a másik kettő?

Kiderült melyek a legnépszerűbb karanténkaják és hogyan főzünk, mióta tart a járvány.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

John Belushi és River Phoenix sem élte túl, amikor már teljesen rászoktak.

A gyalogoshidakat is elhanyagolta a főpolgármester.

Rendszeresen teljes érdektelenségbe fulladnak a helyiek részéről a Tisza Párt elnökének eseményei.

Nem meglepő, hogy a legfrissebb felmérések szerint tovább nőtt Orbán Viktor és a Fidesz támogatottsága.

A NATO és Oroszország között fokozódik a feszültség.

Egyértelműen felgyorsultak az események.

Az elmúlt időszak eredményei.

A magyar nyelv számos szólás-mondást ismer, melyekben előszeretettel bukkannak fel állatok, olykor éppen kutyák. Ezekből gyűjtöttünk össze néhányat kvízünkben, ahol ellenőrizheti, mennyire ismeri a valódi jelentésüket.

Dobó Kata új romantikus vígjátéka jövőre a Hunyadi-sorozat két főszereplőjével igyekszik moziba csábítani a közönséget.

Rengeteg dolog a holland világbajnok mellett szól, és a McLaren pilótái ellen beszélt a nevető negyedik is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.