Döbbenetes, mit vittek el Münchenből a PSG vandál szurkolói a BL-döntő után + videó
Az Allianz Aréna igazgatója ígéri, szerdán megrendezhetik a Németország–Portugália Nemzetek Ligája-elődöntőt.
Az Allianz Aréna igazgatója ígéri, szerdán megrendezhetik a Németország–Portugália Nemzetek Ligája-elődöntőt.

Több országban is történelmi siker reményében figyelhetik majd az Inter és a PSG BL-döntőjét.

Az Arsenal és a PSG is játszott már döntőt a Bajnokok Ligájában, és egyikük újra finalista lesz.

Az Aston Villa vezetett, mégis kétgólos hátrányba került a visszavágóra.

A Paris Saint-Germain lecsapna az angolok védelmének oszlopára, Virgil van Dijkra.

Az angolok 6-1-es összesítéssel ütötték ki az FC Bruges csapaptát a BL nyolcaddöntőjében.

Szoboszlai Dominikék alapszakasz-győzelme nem sokat ért a BL-ben.

Arne Slot csapatának védelméből két fontos játékos is kidőlt a PSG elleni maratoni csatát követően.

A Vörösök kedden nem csak a Paris Saint-Germain elleni nyolcaddöntőt veszítették el a BL-ben.

A szigetországi portálok többsége a Vörösök jobban teljesítő játékosai közé sorolta Szoboszlait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.