Djokovics tartozása és ordításai: Ivanisevic vallomása a különválás után
A horvát szakember felidézte azt is, amikor a szerb teniszezőt közellenségként tartották számon.
A horvát szakember felidézte azt is, amikor a szerb teniszezőt közellenségként tartották számon.

A legmagasabban jegyzett magyar teniszező Monte-Carlóból várja a híreket.

Szatmári András hazai világkupagyőzelmet ünnepelhet négy hónappal az olimpia előtt.

Wladár Sándor és Schmidt Ádám is megnézte, hogyan zajlik a munka Tenerifén.

Magyarország a 3. kalapból várja az ellenfeleket.

A harmadik olimpiájára készülő magyar sportoló a párizsi játékokat szem előtt tartva cserélt fegyvert.

A magyar csapat is a tizenkét csapatos olimpiai mezőnybe igyekszik.

Az olimpiai bajnok úszó utazása egyértelmű jelzésnek tűnik az idei párizsi játékokkal kapcsolatban.

Drámai meccsen dőlt el Márton Luana sorsa.

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság már meghozta döntését.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A méltatlanok pedig elbuknak – mutatott rá Menczer Tamás.

A technológia fejlődése számos olyan kifejezést hozott, ami ma már inkább nosztalgia.

Csak a nevek változnak, de a lényeg mindig ugyanaz a baloldalon.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Az ukrán elnök fokozatosan visszavett Trumppal szemben.

Gyanúra adhat okot az is, ha a telefonáló sürgető vagy fenyegető hangnemet használ.

We are living in a historical period, said the parliamentary group leader of the Christian Democrats.

Érdemes áttekinteni, mi is kerülne veszélybe a Magyar Péterék megszorító csomagjával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.