Sinner már hivatalosan is világelső, mégis szomorú az új ranglista miatt
A Roland Garros egyik hőse utolsó pillanatos trükkel juthat el az olimpiára.
A Roland Garros egyik hőse utolsó pillanatos trükkel juthat el az olimpiára.
Molnár Attiláék több mint fél másodperccel javították meg a korábbi rekordot.
Akár párosban is elindulhat Párizsban Marozsán Fábián és Fucsovics Márton.
A kajakozó meggyőzően teljesített a válogatóversenyen.
Ez az utolsó felkészülési állomás a belgrádi Európa-bajnokság előtt.
Selmeci Attila szerint csúcsforma közeli állapotot kellene elérnie volt tanítványának az címvédéshez.
Csak néhány sportágban lesznek orosz indulók a francia fővárosban.
Pigniczki Fanni még nem tudja, mi lesz vele Párizs után.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség nem vesztegette az idejét.
A huszonegy játékos több mint felének még fontos dolga van ebben az idényben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Visszatér a nyári kánikula.
A szlovén kerékpárossal ki akar szúrni a Valter Attilát foglalkoztató Visma–Lease a Bike, nem maradt el a válasz.
Európa több országában is megtorolják az eltérő véleményt.
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
Ezt nem fogják elhinni!
Az újraforgatott Tolvajtempó filmből ismerős 1967-es Mustangból 25 utánzatot építenek.
A frontvonalakon folyamatos a nyomás és a pusztítás.
A 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Amanda Anisimova a sajtótájékoztatón már higgadtabban értékelt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.