– Már Indian Wells is nagy siker volt, kiemeltet vertem szinte agyonvert állásból, ami rám nem jellemző. Én is nagyon vártam, hogy centerpályán játsszam Alcaraz ellen. Mások voltak a körülmények, mint amikor tavaly legyőztem, ő is nagyon készült, magához képest is jól játszott, jól szervált – idézte fel az amerikai túra első állomását a magyar teniszező, aki az Indian Wells-i nyolcaddöntő után Miamiban még egy körrel tovább, a negyeddöntőig jutott.
Marozsán edzője, Balázs György elmagyarázta, hogy a miami menetelés miért volt szerinte óriási siker.
– Az egyik legnagyobb dolog az volt, hogy a Rune elleni 6:1, 6:1-es meccs után a megszokott menetrenddel ellentétben nem volt szabadnap, másnap reggel már jött a Popyrin elleni mérkőzés, amelyet a sok nehezítő körülmény ellenére meg tudott nyerni. Majd megint pihenőnap nélkül folytatta De Minaur ellen, aki teljesen más stílusú játékos.
Ez a három győzelem három nap alatt még nagyobb eredmény volt, mint tavaly Alcaraz legyőzése, mert nem csak egy jó nap kellett hozzá
– mondta a szakember, aki azt is kiemelte, hogy mivel a mezőny tagjai immár jól ismerik Marozsánt, a mérkőzések előtti felkészülésnek az is része, hogy Balázs György elmondja tanítványának, mit tarthat az ellenfél edzője fontosnak egy Marozsán Fábián elleni találkozó előtt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!