– Miért döntött úgy, hogy lecseréli a fegyverét? Mekkora kockázatot jelent ez az olimpia előtt kevesebb mint egy évvel?
– Kilenc éve ugyanazzal a fegyverrel versenyeztem, tizenhét éves korom óta pedig a testem sokat változott, hiába próbálkoztam kisebb beállítási módosításokkal, a testtartásom torzult, javítani kellett a hibákat. A gyártó jelezte, hogy lesz új fegyvere, de minőségben még nem tud olyat adni, amilyen hozzám hasonló kvalitású lövőnek kellene.
Viszont tudtam, hogy ha tavaly novemberben, legkésőbb decemberben nem lépem meg a cserét, utána már nem mertem volna az Európa-bajnokságon az új fegyverrel lőni, s ha ott nem azzal lövök, akkor már az olimpia előtt sem váltottam volna.
Úgyhogy bevállaltam, hogy az Eb-n lövök egy olyan fegyverrel, amelyik még nem tökéletes, ki is jöttek a gyermekbetegségek, még az Európa-bajnokságon is cseréltek benne alkatrészeket. Ha most satuba fognánk őket, a régi fegyverem még verné a mostanit.
– Párizsra ez megfordul?
– Igen, folyamatosan egyeztetek a fegyvergyártóval, és most, hogy megvan a kvóta, van is idő megtalálni és végrehajtani azokat az apró változtatásokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy minél kevesebb milliméter legyen a szórás.
– Ha már a technikai részleteknél tartunk: 2018-ban fair play diplomát vehetett át, miután az előző évi világkupadöntőn kisegítette alkatrésszel cseh riválisát. Mennyire magától értetődő, hogy ilyenkor a különböző felszereléselemek kompatibilisek más versenyző fegyverével?
– Többnyire kompatibilisek a dolgok, de akkor egy olyan csavarról volt szó, amilyen senki másnál nem volt. De természetes, hogy segítjük egymást, ahogy tudjuk. Ha én kérnék hasonló segítséget egy versenyen, én is kapnék.
Mikor kezdett lőni Péni István?
– A szülei, id. Péni István és Lencz Erika egyaránt válogatott sportlövők voltak, de ez azért nem az a sportág, amit kicsiként el lehet kezdeni. Mikor fogott először fegyvert a kezébe?
– Játék puskát nagyon hamar, édesapám ahányszor versenyen járt, mindig hozott egyet. Az edzését mindig végignéztem, amint már tudtam, én is kipróbáltam a légfegyvert, nyilván az ő jelenlétében és segítségével. Hamar látszott, hogy van hozzá érzékem, a lőtéren rendre jöttek nézni, hogy milyen jó szórásokat lövök. Úgyhogy amióta az eszemet tudom, a fegyver mindig része volt az életemnek. Eleinte úsztam és fociztam, utóbbit versenyszerűen, de aztán megsérült a térdem. Édesapám utána vitt le a lőtérre, de a sportlövészetet amúgy sem érdemes tizenegy éves kornál hamarabb elkezdeni, a fegyverünk öt és fél kilogrammos.
– Nemcsak itthon, hanem a nemzetközi utánpótlásversenyeken is nagyon jól szerepelt, de talán a 2014-es nankingi ifjúsági olimpia volt az első, amikor szélesebb körben felfigyeltek a nevére. Milyen egy ifjúsági olimpia, összevetve az azóta gyűjtött felnőttolimpiai tapasztalataival is?
– Jó, hogy ezt említi, mert az ifjúsági olimpiai élmények hatására jobban megfogalmazódott bennem, hogy a felnőttolimpián is szeretnék eredményes lenni. Az ifjúsági olimpia hangulata egészen magával ragadó, a nyomás még sokkal kisebb, mint a felnőttolimpián, ahol már igazán nagy a tét. Egy korosztályból vagyunk, sportáganként alacsony a létszám, így a különböző sportágak képviselői jobban vegyülnek, igazi fesztiválhangulata van az ifjúsági olimpiának. Ráadásul azóta sem jártam olyan multisporteseményen, ami annyira jól meg lett volna szervezve, mint a kínai ifjúsági olimpia. Egyéniben sikerült bronzérmet nyernem, vegyes párosban pedig aranyérmet. Meghatározó esemény volt a pályafutásomban, az egyik legszebb sportélményem.
– Egyáltalán nem magától értetődő, hogy az ifjúsági olimpiai szereplés után egy sportoló két évvel később már a felnőtt ötkarikás mezőnynek is tagja. Tizenkilenc évesen, Rio de Janeiróban is érezte már az említett nyomást?
– Igen, mert titkon már sokan akkor is esélyesnek tartottak. Tizenkettedik és tizenharmadik lettem, ötven méteren a mindenkori legjobb magyar olimpiai eredményt lőttem, úgyhogy jól sikerült, de benne volt, hogy előrébb végzek, hajszálon múlt a döntőbe jutás mind a két számban.
Tokió: rosszul jött a halasztás és a Sidi Péter-incidens
– Tokióra nagyon hamar megszerezte a kvótát, és esélyesnek számított. Vezette a világranglistát, az olimpia előtti nemzetközi elemzések két-három érmet jósoltak önnek. Hogyan élte meg a felkészülési időszakot?
– 2017 és 2021 között szinte végig mindkét számban vezettem a világranglistát. Azzal, hogy végül egy évvel eltolták az olimpiát, nekem majdnem három évvel a tényleges rajt előtt megvolt a kóvtám. Lehet, hogy a mostani helyzet jobb, mert a későbbi kvótaszerzés miatt folyamatos fejlődéskényszerben voltam, próbálkoztam, hogy mivel tudok hozzátenni az eredményemhez.
Azt sajnálom, hogy egy évvel csúszott a tokiói olimpia, szerintem az eredeti időpontban nagy valószínűséggel előrébb tudtam volna végezni. 2021-ben egyáltalán nem volt zökkenőmentes a felkészülésem, a vége elég kacifántos lett.
Így is ötödik, hetedik és tizedik lettem. Az egyik kollégája megnézte, hogy hány sportlövő zárt mindhárom számban a top 10-ben. Nem voltak sokan, és a többiek mind olimpiai bajnokok. Én még nem vagyok ez, de remélem, hogy egyszer elérem ezt a célomat.
– Ha jól sejtem, a kacifántos felkészülés alatt arra a rémálomszerű történetre gondol Sidi Péterrel és a szabotázzsal.
– Igen, arra. Másfél-két hónapon keresztül nem tudtam edzeni, mással voltam elfoglalva, az biztos, hogy nem tett jót a felkészülésemnek.
– Sikerült már maga mögött hagynia ezt az incidenst?
– Dolgozunk rajta. Többnyire sikerült, de a mai napig folyamatban lévő ügy.
Péni István bármilyen éremnek örülne Párizsban
– Aligha bátor kijelentés, hogy most nyugodtabb felkészülés áll ön előtt. A lőszertesztelésen túl hogyan néz ki a következő hónapok programja?
– Az nagyon jó, hogy most itthon tölthetek két hónapot, ilyen az elmúlt két évben nem volt. A saját ritmusomban készülhetek, az edzésmunkában próbáljuk a mennyiséget és a minőséget úgy kombinálni, hogy az olimpián legyek csúcsformában.
– Reálisan hány versenyző van a mezőnyben, akinek meg is van a képessége arra, hogy olimpiai bajnok legyen?
– Legalább tíz. De olyat is láttunk már többször sportlövészetben, hogy olyan versenyző nyerte az olimpiát, aki szabadkártyával jutott ki, azaz még az ilyen leszűkítéssel is óvatosan kell bánni. De tényleg van tíz, talán tizenöt olyan versenyző, aki képes lehet aranyérmet nyerni, ehhez képest már a döntőben is csak nyolc hely van.
– A nagy célról, az olimpiai bajnoki címről már volt szó, de ahogy beszél róla, az is látszik, hogy mennyire szereti a sportágát. Hogy képzeli, meddig lesz része az életének a sportlövészet?
– Szerintem örökké. Azt nem tudom, hogy milyen formában és milyen minőségben, de valamilyen szinten megmarad, ahogy a szüleim is a mai napig foglalkoznak a lövészettel. Az is motivál, hogy visszaadjak valamit a sportnak abból, amit kaptam tőle, és az is biztos, hogy versenyzőként is van még jó pár évem. Célom, hogy minden kontinensen szerepeljek olimpián, Dél-Amerika, Ázsia után idén jön Európa, 2028-ban Észak-Amerika, 2032-ben Brisbane, Ausztrália. Afrikában még sosem volt olimpia, de ha esetleg 2036-ra mondjuk Egyiptom megkapná, akkor tolódik a terv, és a hatodik olimpia is cél lesz.
