Olimpiai éremesélyesünk tavaly majdnem abbahagyta a versenyzést

Érdi Mária történelmet írt, 2023-as világbajnoki címének köszönhetően ő lett az első vitorlázó, aki elnyerte itthon az Év sportolója díjat. A huszonöt éves versenyző idén már a harmadik olimpiáján vehet részt, de egyértelmű előrelépésben bízik a riói tizennegyedik és a tokiói tizenharmadik hely után. Érdi Mária saját magát az olimpiai aranyesélyesek ötfős csoportjába sorolja, pedig a tavalyi Európa-bajnokság közben még az is megfordult a fejében, hogy felhagy a versenyzéssel.

20231116 Budapest Érdi Mária vitorlásversenyző: A Világ Vizein - Vitorlázók találkozása néven sajtóesemény Fotó: Csudai Sándor (CSS) Origo Fotó: Origo/Csudai Sándor

– Nem mindennapi körülmények között értesült arról, hogy a 2023-as év női sportolója lett itthon. 
– Éppen zajlott az idei világbajnokság Argentínában. Talán a harmadik versenynapunkon történt: kiértem a partra, és akkor már láttam a telefonomon egy gratuláló üzenetet. A vb-n nehéz napom volt, emiatt abban a pillanatban még nem tudtam neki igazán örülni. Amikor viszont vége lett a világbajnokságnak, akkor már nagyon boldog voltam, hiszen az egyik nagy célom volt, hogy egyszer én legyek az év női sportolója Magyarországon, akárcsak a világbajnoki cím – mondta lapunknak Érdi Mária.

Érdi Mária a világbajnoki címét ünnepli (Fotó: Peter Hurley)

– A világbajnokságra való készülés közben nyomon követte a szavazás fejleményeit, hogy előbb felkerült a neve a tízes listára, majd kiderült, hogy dobogón végzett?
– Persze. Egyszer, 2018-ban már rajta voltam a tízes listán, most is reménykedtem ebben, aztán a három közé kerülésben, majd a győzelemben. A világbajnokság végén pedig vissza is néztem a televíziós adást a gáláról.

– Akkor a távolról azért „beleszagolhatott” a díjátadó hangulatába. Milyen jelentőséget tulajdonít az eseménynek?
– Az Év sportolója gálát éveken keresztül mindig néztem a televízióban, az előző években példaképeim vehették át a díjat. Kozák Danutára és Hosszú Katinkára is nagyon felnézek, mindketten olyan dolgokat tettek le az asztalra, olyan alázatosan dolgoztak éveken keresztül, hogy abszolút dominálták a sportjukat, és én is hasonlóra törekszem az én sportomon belül. Nagyszerű, hogy ezeket a példaképeket egy ilyen ünnepség keretében is odaállítják a fiatalok elé.

– Idén a Magyar Vitorlás Szövetség hasonló rendezvényként újra életre hívja a Vitorlásbált. Az év női vitorlázója címet már tizenegyedik alkalommal nyerte el, de legtöbbször nem ilyen kiemelt eseményen vehette át.
– Szerintem nagyon fontos, hogy a vitorlázásban, amelyben annyiféle versenyt rendeznek – csapathajókkal, kisebb és nagyobb hajókkal – így összegyűljünk, értékeljük egymás eredményeit és tanuljunk egymástól. Immár én is példaképpé váltam a fiatal vitorlások számára, és a Vitorlásbál olyan esemény, ahol testközelből láthatnak, beszélgethetnek velem, mert egyébként nem vagyunk túl sokat itthon.

A Vitorlásbál rövid története A hazai Vitorlásbál közel százéves múltra nyúlik vissza, ám megrendezése rapszodikusan alakul, az elmúlt néhány évben nem volt ilyen esemény. A vitorlázók közösségében bíznak abban, hogy a február 24-i Vitorlásbál után újra évenkénti rendszerességű lesz az ünnepi alkalom.  – Nagyon örülünk neki, hogy folytatódik egy szép hagyomány. A Királyi Magyar Yacht Club és a Balatoni Yacht Club már az 1930-as, 1940-es években is minden esztendőben bált rendezett, s ezek a kornak megfelelően a legnagyobb rendezvények közé tartoztak, s remélhetőleg a jelenkorban is ezt a szintet fogja elérni a Vitorlásbál. Rendkívül sikeres évek vannak mögöttünk, nagyon jó eredmények vannak, a klubokban végzett munka jól látható eredményekben is, és nagyon jó közösségeket formál, a vitorlázás háború előtti korszakának dicsősége kezd visszatérni, ennek szemmel látható jele lesz a Vitorlásbál is – mondta Böröcz István, a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségi tagja.

 

A legnagyobb sikerek előtt majdnem befejezte

– A 2023-as évben azzal érdemelte ki az Év női sportolója elismerést, hogy – időrendi sorrendben – Andorrában Európa-bajnoki bronzérmes lett, majd Hágában megnyerte a világbajnokságot. Ez volt a beteljesülés éve?
– Az Eb-bronz nekem nagy áttörést jelentett, ráadásul úgy értem el, hogy rosszul kezdtem azt az Európa-bajnokságot. Előtte már éveken keresztül azt éreztem, hogy alulteljesítek a nagy világversenyeken. A tokiói előolimpián harmadik lettem, de világversenyről még nem volt érmem. A tavalyi Eb alatt volt egy futam, ami után azt gondoltam, hogy elegem van, kimegyek a partra, összepakolom a hajómat, és abbahagyom az egészet. Aztán mégis összeszedtem magam, és életemben először tényleg úgy vitorláztam végig a további futamokat, hogy nem hibáztam. Az Európa-bajnokság második felében szerintem életem legjobb vitorlázását mutattam be, és miután a zárófutamot megnyertem, már a befutóban elkezdtem sírni. Arra a pillanatra örökké emlékezni fogok.

– A hágai világbajnokság pedig elhozta a még nagyobb sikert, az aranyérmet.
– A világbajnokságra már nem úgy érkeztem, hogy csak gondoltam, hogy megnyerhetem, hanem már tudtam, hogy képes vagyok nyerni azon a versenyen. Így vitorláztam végig a vb-t, az első futamtól kezdve nagyon tudatosan hoztam meg a döntéseket. Az éremfutamon is nagyon jó vitorlázásra volt szükségem ahhoz, hogy meglegyen az aranyérem, de ott is higgadt maradtam. Az edzőm azt mondta utána, hogy annak örült a legjobban, ahogyan én abban a futamban vitorláztam, ahogy végrehajtottam, amit elterveztünk. Abszolút megérdemeltnek éreztem, hogy én lettem a világbajnok, én voltam az egyetlen versenyző, aki egész végig az első három között állt, a többiek fel-le ugráltak az eredménylistán. Ezt a versenyt úgy foglalnám össze, hogy ez volt életem legérettebb, legtudatosabb versenyzése.

– Azóta már az idei világbajnokságot is megrendezték Argentínában, ahol a szervezők hanyagsága is hátráltatta, a meglazult csavarok miatt fel kellett adnia egy futamot. Ugyanakkor felvetődik a kérdés: az olimpia évében mennyire volt fontos ez a világbajnokság?
– Nagyon rövid volt a felkészülési időszak, illetve arra sem volt megfelelő idő, hogy feldolgozzam a tavalyi eseményeket. Augusztusban lettem világbajnok, és januárban már újra vb-t rendeztek, ami egyáltalán nem megszokott, a lerövidült olimpiai ciklus miatt alakult így. Természetesen szerettem volna megvédeni a világbajnoki címemet, nem azért utaztam ki, hogy hetedik legyek, de nem is a negyedik-ötödik helyért, ahol esetleg a technikai malőr nélkül zárhattam volna. Viszont igaz, hogy idén az olimpia a fő cél, a mostani hibákból is tanulva kell jól felépítenünk a következő hat hónapot.

– A párizsi olimpiára sok kvóta elkelt már, de mindössze kettő jutott olyan országból való vitorlázónak, amelynek nincs tengere. Ez mekkora versenyhátrányt jelent?
– Egy világbajnoki mezőnyben ezen már senki nem gondolkozik. Fiatalabb korban viszont valóban nehézséget jelent ez számunkra. Spanyolországban például a gyerekek iskola után lemennek, vitorláznak két-három órát, és még marad idejük tanulni. Sokkal kisebb anyagi és energiabefektetéssel sokkal több időt tudnak vízen tölteni, Magyarországról indulva sokkal fiatalabb korban kell nagy áldozatokat hozni a fejlődés érdekében. Persze arra, hogy valaki megtanuljon fordulni, hajót kormányozni, a Balaton is tökéletesen megfelel.

– Amikor belevágott, el tudta képzelni a tavalyi év sikereit: a világbajnoki címet, az Év sportolója kitüntetést?
– Ezeket a sikereket még most is nehezen tudom felfogni. Mindig, már gyerekként is óriási volt bennem a versenyszellem, minden feladatot próbáltam jobban teljesíteni, mint a versenyzőtársaim, mindig a környezetemben lévő legjobbakat próbáltam utolérni, tőlük ellesni a dolgokat. Így tudtam gyorsan fejlődni, és talán ezért is fordulhatott elő, hogy noha csak 2012-ben indultam először versenyen, 2016-ban már ott lehettem az olimpián Rio de Janeiróban, ez nem szokott előfordulni a vitorlázásban.

Hogyan várja Érdi Mária az olimpiát? 

– Két olimpián járt már, ezek milyen emlékként maradtak meg?
– A riói szereplésemet abszolút ajándékként fogtam fel, az utolsó kvalifikációs eseményen jutottam be a mezőnybe. Tizennyolc éves voltam, teher nélkül utaztam ki Brazíliába, s próbáltam a lehető legtöbbet tanulni. Rio tizennegyedik helye után kijelentettem, hogy Tokióból már éremmel szeretnék hazatérni. 2019-ben viszont volt egy deréksérülésem, ami nagy törést okozott az én egyébként gyors fejlődésemben, sokszor le kellett állnom az edzésekkel, a versenyzéssel. Tokióban végül csak egy helyet javítottam, tizenharmadik lettem. Csalódott voltam, sajnos magamhoz képest nagyon rosszul vitorláztam ott. Az akkori verseny miatt tartok is kissé a párizsi olimpiától, mert a vitorlázás nem az a sportág, amelyben valaki biztosra vehet egy jó helyezést. A fontos pillanatokban hozott döntések fogják meghatározni a sorrendet.

– Számokkal leírva hogyan képzeljük el ezt a kiegyensúlyozott mezőnyt? Hány vitorlázónak van esélye érmet nyerni az ILCA 6 hajóosztályban?
– Körülbelül tíz ember van, aki képes lehet dobogóra állni, ezek közül ötöt sorolnék az aranyesélyesek közé: egy belga, egy holland, egy svájci és egy dán vitorlázó mellett én is ebbe a körbe tartozom. Mi öten vagyunk azok, akik kiegyensúlyozottan, jól tudtunk teljesíteni az elmúlt időszakban.

– Hogyan néz ki a következő fél évének programja?
– A héten tartunk egy szabályfókuszú edzőtábort, ami azt jelenti, hogy különböző versenyhelyzetekre készülünk. Mondok egy példát: kielemezzük, hogyan tudom a szabályok kihasználásával bebiztosítani a győzelmet, ha az utolsó futam előtt már csak egy riválisnak van esélye arra, hogy megelőzzön. Februárban lesz az Európa-bajnokság, aztán áprilisban két világkupaverseny. Május közepétől augusztus 1-jéig, azaz az első olimpiai versenynapomig pedig már csak az ötkarikás futamok helyszínén, Marseille-ben fogok edzeni és versenyezni, hogy a lehető legalaposabban megismerjem a pályát, a szél, az áramlatok, a hullámok ottani viselkedését.

Borítókép: Érdi Mária (Fotó: Origó/Csudai Sándor)