Nem marad el a futballkarácsony Angliában
A klubok megegyeztek abban, hogy az ünnepi időszakban is megrendezik a mérkőzéseket.
A klubok megegyeztek abban, hogy az ünnepi időszakban is megrendezik a mérkőzéseket.

Az Arsenal két éven belül második csapatkapitányától vette el fegyelmi okok miatt a karszalagot.

Ralf Rangnick az idény végéig irányítja a csapatot, majd két évig tanácsadói szerepkört tölt be az MU-nál.

A listavezetőhöz látogat a gödörben lévő Manchester United a PL 13. fordulójának zárómeccsén.

Heves szócsata alakult ki a két vezetőedző között a Liverpool és az Arsenal szombati bajnokiján.

A Manchester United–Liverpool rangadó előtt már a sajtótájékoztatókon megkezdődött a csata.

Az Arsenal az elvárt győzelem helyett az utolsó pillanatban mentett pontot, s továbbra is a tabella alsó felén áll.

Októberben újabb három vb-selejtezős fordulót rendeznek Dél-Amerikában, a karantén árnyékában.

Kétszer vezetett, mégsem tudta otthon tartani a három pontot a Manchester City ellen a Liverpool.

Nem tudott mit kezdeni az új helyzettel a Chelsea, Gabriel Jesusék váratlan bónusznak is örülhetnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.