Illusztris helyen vendégeskedik a Szépművészeti Múzeum legikonikusabb műtárgya
Madonnát most ne keressék Budapesten…
Madonnát most ne keressék Budapesten…
Negyven évvel ezelőtt közel 1,5 milliárd forint összértékű műkincset raboltak el a Szépművészeti Múzeumból.
Több mint 162 ezer látogatója volt a hétvégén zárult római Raffaello-kiállításnak. A szervezők nagy sikerként könyvelték, hogy a pandémia ellenére ilyen nagy közönséget vonzott a tárlat, amit a Raffaello-életmű minden idők legteljesebb bemutatásaként néps
Raffaello 1520-ban 37 éves korában halt meg. Sírját a római Panteonban egész évben egy szál vörös rózsa jelzi.
Évszázadok után visszatérnek rövid időre a Sixtus-kápolnába azok a falikárpitok, amelyeket Raffaello tervezett X. Leó pápa megbízásából a pápai magánkápolnába. A különleges kiállítással ünneplik a reneszánsz festőművész és építész halálának 500. évforduló
Budapesti Tavaszi Fesztiválnak köszönhetően a következő 18 napban ismét „Budapestre szegeződik a világ szeme” – mondta a Szépművészeti Múzeumban Kásler Miklós.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.