Gulácsi Péter üzent, Lőw Zsolt sorsa már az első meccsén eldőlhet
A magyar edző a Német Kupa elődöntőjében debütál a lipcsei kispadon.
A magyar edző a Német Kupa elődöntőjében debütál a lipcsei kispadon.
A magyar szakember az idény végéig kapott munkát a lipcseiektől.
Dárdai Bence kezdett a Wolfsburgban, és Orbán Willihez hasonlóan vesztes csapat tagja volt.
Csapattársa az egekig magasztalta, videón a magyar kapus parádéja a Bundesliga óriása ellen.
Szombaton három pályán is lesz magyar érdekeltség a német első osztályban.
A Lipcse öltözőjében vírusjárvány tört ki, előkerültek a maszkok, többeket elkülönítettek.
Marco Rose válaszából kitűnik, alighanem megelégelte, hogy folyton a kapuskérdést firtatják.
A magyar kapus szerint csakis az ő hibájuk, ami történik a csapattal. Távolodik a BL-indulás.
Gulácsi Péterék hat veretlenül megvívott bajnoki után kaptak ki.
Dárdai Bence csapata ellen játszott a Német Kupában az RB Leipzig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Otthon Start program azoknak is segítség, akik gyermekvállalásban gondolkodnak.
Oroszország, „Shahed” csapásmérő drónokkal és rakétákkal támadta Ukrajnát.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.