A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó, világhírű nemzetközi szervezet (IFFHS) frissen nyilvánosságra hozott lajstromának élén 31 évvel első ilyen sikere után végzett a PSG, amely tavaly a Bajnokok Ligája megnyerése mellett az összes fontos francia trófeát megkaparintotta. A világrangsorban a második a Real Madrid, míg a harmadik helyen osztozott a Chelsea és az Internazionale. Az élcsoport tagja még a Bayern München, megőrizve a 2024-es ötödik pozícióját, mögötte zárt a brazil Flamengo, hetedik lett az FC Barcelona, nyolcadik az Arsenal, míg a kilencedik helyet holtversenyben egy másik brazil gárda, a Palmeiras, illetve a Borussia Dortmund érdemelte ki. Legjobb magyar klubcsapatként az FTC – 13 helyet javítva – a 39. pozícióban található.

Az FTC hatvan hellyel a Leipzig előtt
A Ferencvároson kívül még két magyar alakulat fért rá az IFFHS listájára: a Paksi FC a 352. (2024-ben a 403. volt), a győri ETO FC pedig – még nagyobbat előrelépve – a 375. (438.).
Az MTI megjegyezte, hogy a magyar válogatott játékosokat felvonultató külföldi együttesek közül Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos Liverpoolja a 21., a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray a 30., míg Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, a Leipzig a 99. helyen szerepel.
A 2025-ös klub-világranglista az IFFHS-nél (zárójelben a 2024-es helyezés):
1. (1.) Paris Saint-Germain 613 pont
2. (2.) Real Madrid 471
3. (3.) Chelsea FC és (4.) Internazionale 447-447
5. (5.) Bayern München 440
6. (8.) CR Flamengo 424
7. (6.) FC Barcelona 419
8. (7.) Arsenal FC 407
9. (9.) SE Palmeiras és (10.) Borussia Dortmund 384-384
...
21. (21.) Liverpool FC 270
...
30. (27.) Galatasaray 242
...
39. (52.) Ferencváros 219
...
99. (94.) RB Leipzig 155
...
352. (403.) Paksi FC 70



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!