Óriási balhé az El Clásico végén, a Real Madrid sztárja jéggel dobálta a bírót
Három piros lapot osztott ki a bíró a madridiaknak, az agresszív Rüdiger komoly eltiltásra számíthat.
Három piros lapot osztott ki a bíró a madridiaknak, az agresszív Rüdiger komoly eltiltásra számíthat.
A 116. percben dőlt el az ötgólos El Clásico, amely őrült hajrájában mindkét csapat vezetett és panaszkodott a játékvezetőre.
A spanyol sajtóban elterjedt, még a döntőtől is visszaléphetnek az elégedetlenkedő blancók.
A királyi gárda nem szombati ellenfelével, a Barcelonával hadakozik, hanem megint a bírókba kötött bele.
Az 1998-ban világbajnoki címet nyert Emmanuel Petit óva inti a védőt attól, hogy a Real Madridhoz szerződjön.
A két gigász, a Real Madrid és a Barca szombaton a Király kupa döntőjében mérkőzik meg egymással.
A királyi gárda a hivatalos csatornáján támadja Ricardo de Burgos Bengoetxea játékvezetőt.
Edzője elmondta, mi hiányzik a Szoboszlaival vitázó törökből, miután két Real Madrid-focista is megsérült a szerdai bajnokin.
A Real Madrid, ha kicsit nehezen is, de behúzta a Getafe elleni bajnokit.
A brazil futballista hamarosan szerződést hosszabbíthat a Real Madriddal, de közben nem lehet teljesen nyugodt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa nem megfelelőnek minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután az X felhasználói és a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett antiszemita tartalmak és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.
Megvan a Chelsea ellenfele a első 32 csapatos klubvilágbajnokság döntőjében.
Hirdetés – Ne maradj le a Balaton legizgalmasabb vitorlás ünnepéről!
Még mindig több ezren vannak áram nélkül.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.