Ancelotti fecsegett: a triplázó Vinícius jövője volt a téma + videó
A Real Madrid döbbenetes teljesítményében a brazil játszotta a főszerepet.
A Real Madrid döbbenetes teljesítményében a brazil játszotta a főszerepet.
A Real Madrid bajba került, de jól reagált a nehéz helyzetre.
Ma újra találkozik az előző BL-idény két döntőse: a címvédő Real Madrid a Borussia Dortmundot fogadja.
A horvát középpályás a magyar legenda rekordját döntötte meg, a Marca pedig tisztelgett előttük.
Szombat óta már a horvát játékos tartja a klubcsúcsot.
Az olasz szakember elmondta, milyennek látja most a nemi erőszakkal vádolt játékost.
A nemi erőszak vádja mellé került a „sporttörténelem legnagyobb hamisítása” is.
A világbajnok csatár a stockholmi kiruccanása miatt már másodszor került bajba.
A Real Madrid klasszisának nemi erőszak vádjával kell szembenéznie.
A világbajnok játékos a magyarázat szerint azért maradt ki a válogatottból, mert a sérülése után lábadozik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az orosz elnök arra számít, hogy Ukrajna is követi példájukat.
Mucha József, Ebedli Zoltán és Rab Tibor, továbbá Dunai Antal és Fazekas László mihamarabbi gyógyulást kíván Nyilasi Tibornak.
A fóliasátrakat letarolta a pusztító széllel érkezett zivatar, a kertészetben nevelt virágok 90 százaléka tönkrement.
Mráz Ágoston Sámuel szerint a Telex a miniszterelnök szavait a kontextusból kiragadva akarta bebizonyítani, hogy a jobboldali közvélemény-kutatók megbízhatatlanok.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
A véleménynyilvánítás jogát próbálja lejáratni a kijevi média.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
A véleménynyilvánítás jogát próbálja lejáratni a kijevi média.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.