Vajon mit súgott Alaba Mbappénak a meccs után?
Jövőre együtt a Realban – az osztrák válogatott játékos minden bizonnyal így vigasztalta a PSG sztárját.
Jövőre együtt a Realban – az osztrák válogatott játékos minden bizonnyal így vigasztalta a PSG sztárját.

A felvétel önmagáért beszél, az aranylabdás horvát veterán volt Benzema mellett a másik hős.

Nem az óvodás hibát elkövetett kapust, hanem a hétszeres aranylabdást szedik ízekre a franciák.

Hatvan percig az történt Madridban, amit a PSG akart, de egy hiba elég volt a Real feltámadásához.

Mauricio Pochettino úgy dicsérte Lionel Messit, hogy közben lehúzta a csapata legjobbját.

Még csak a Real Madrid utánpótlásában játszik Nico Paz, de már meghívót kapott a felnőttválogatottba.

Az UEFA elnökének elege van abból, ahogy a klubvezetők nagy válságok idején viselkednek.

Csapó Károly az 1978-as világbajnokságon a későbbi győztes Argentína ellen is gólt rúgott.

A PSG vezetőedzője kelendő árucikk az edzőpiacon, a Manchester United is lecsapna rá.

Sajtóhírek szerint a vlágbajnok csatár heti egymillió fonthoz közelítő fizetést kapna.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A másik oldalon öt jármű ütközött össze.

A felnőtt magyarok 28 százaléka hallgatta meg Orbán Viktor október 23-i beszédét a Nézőpont Intézet felmérése szerint.

Folytatódik a szeles, csapadákos időjárás.

Pomázon is épül Magyar Péter szeretetországa.

Fájhat Brüsszel és az ukrán elnök feje.

Az ötlet az Egyesült Királyságból származik.

Trump és Orbán Viktor mindig kiállt egymás mellett.

Az elszámolható eszközök köre számos számítástechnikai eszközzel bővült.

Nem a forradalom miniszterelnöke volt, hanem miniszterelnök volt a forradalom alatt.

Ti West rendező sötétebb tónust adott a történetnek, ami kétségkívül testhezálló lesz a hollywood-i sztárnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.