Két embert gázoltak el egy buszmegállónál
Helyi értesülések szerint az autós elmenekült a helyszínről.
Helyi értesülések szerint az autós elmenekült a helyszínről.
Meglepő jelenetet vettek filmre a pápai rendőrök.
A hatóságok már a helyszínen, csak egy sávon lehet közlekedni.
Levertek egy kamerát, de közben négy másik vette őket.
A nagyon mély gödörbe került a Manchester City, kedden este még háromgólos előnyből sem tudta legyőzni hazai pályán a Feyenoord gárdáját.
Koszos tócsából ivott, köpött, őrjöngött.
A gyanúsított tagadta bűnösségét, elrendelték a letartóztatását.
Fokozott óvatosságra intette Barbara Slowik, Berlin rendőrfőkapitánya hétfőn a zsidókat és a homoszexuálisokat a német főváros bizonyos negyedeiben.
Hét ember, köztük öt kisgyerek életét vesztette pénteken Pakisztánban egy pokolgépes merényletben, az ország délnyugati részén – közölték a helyi hatóságok.
Egyre komolyabb feszültséget szül az olasz társadalomban a migránsok felelősségre vonásának kérdése az általuk elkövetett bűncselekményekért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Xabi Alonso a játékvezető döntését kritizálta, a madridiak tényleges lépésre szánták el magukat.
Özönlenek a civil jelentkezők a katonai kiképzésre.
A 37 éves amerikai már a harmadik súlycsoportban lett vitathatatlan bajnok.
Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a tiszásoknak is üzent.
Tarasz Kacska, az európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes árult el részleteket.
Az ügyben Marco Rubio amerikai külügyminiszter is megszólalt.
Évtizedek óta gondozza tulajdonosa a Tercel kombit, és rengeteget használja is. De vajon mikor cseréli le?
Túl lett pumpálva a lufi.
Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a tiszásoknak is üzent.
Tarasz Kacska, az európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes árult el részleteket.
Az ügyben Marco Rubio amerikai külügyminiszter is megszólalt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.