Eltűnt egy 17 éves fiú Budapest belvárosából
Hétfő óta nem találják a fiatalt, a rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Hétfő óta nem találják a fiatalt, a rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Pedig van egy nagyon feltűnő ismertetőjele.
Az áradások miatt további három áldozatot jelentettek Lengyelországban és egyet Ausztriában.
Egy motoros pedig a rendőrök által éppen megállított autónak ütközött.
„Meghátrált Magyar Péter, mégsem rendez be migránstábort a kirabolt trafikban! ”
Az embereket a hatóságok arra kérik, hogy kerüljék el a területet.
Razziát tartanak ezen a héten.
Még legalább ötezer főre szüksége lenne a rendőrségnek ahhoz, hogy rendesen el tudja végezni a munkáját.
A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik majd az utakon.
A lopás időpontjában Johnson éppen beszédet mondott a rendőrfelügyelők szövetségének konferenciáján, amelyben a lopás és a bolti lopás elharapózására figyelmeztetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az EP-képviselő szerint az őszi politikai szezon első plenáris ülése feszült, politizált hangulatban zajlott.
A tanévkezdéssel megnő a fertőzések kockázata az iskolai és óvodai közösségekben is.
Megtörte a csendet a Paris SG-ből a Manchester City-hez igazolt olasz kapus.
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán reagált a finn elnök szavaira.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A kormánypártisággal korántsem vádolható Nagy Attila Tibor elemző szerint a Tisza Párt politikusai nem viselkednek helyénvalóan a kormánypárti újságírókkal.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.