Hallgassa meg! Robert C. Castel mit üzen az izraeli háborúból + videó
„Nagyon vigyázz magadra Robert” – így aggódik a biztonságpolitikai szakértő egyik követője.
„Nagyon vigyázz magadra Robert” – így aggódik a biztonságpolitikai szakértő egyik követője.
A biztonságpolitikai szakértő szerint kemény munkával a megfelelő politikai irányvonalak gyermekközpontúvá alakíthatják egy ország kultúráját.
A biztonságpolitikai szakértő elmondta, Kijev szövetségesei azt hitték, Oroszország elveszik az ukrán „mocsárban”.
A honvédelmi miniszter a háború befejezését sürgette és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazta.
A biztonságpolitikai szakértő szerint Moszkva egy esetleges konvencionális háborúra készül a NATO ellen.
A szakértő szerint legalább két oka van annak, hogy Oroszország ilyen intenzíven érdeklődik Niger iránt.
Ha Tajvannál kitör egy nagyobb válság, úgy fogják ejteni ezt az egész ukrán válságot, mint egy rossz beszélgetést – mondta Robert C. Castel.
A drónokkal megspórolunk néhány emberi életet, de lehet, hogy hosszabb távon ezzel életek százezreit kockáztatjuk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Benjamin Britten meseoperája Szvétek László, Meláth Andrea, Zemlényi Eszter, valamint az Opera Gyermekkarának tagjai előadásában látható április 26-tól a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.
A Liget Budapest Projekt új fejezetet nyitott a főváros életében: megújult zöldfelületek, világszínvonalú kulturális intézmények és családbarát élmények teszik a Városligetet Budapest új közösségi központjává.
Trump okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz.
A forgalom megbénítására készülnek klímaaktivisták a húsvéti hétévégén Svédországban. A klímavédők szerte Európában szerveznek ilyen akciókat, az sem érdekli őket, ha mentőautók ragadnak a dugóban akár életveszélyben lévő beteggel.
A pénteki rangadó egyben mindkét csapatnak főpróba a BL-negyeddöntő előtt.
Donald Trump: Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást.
Utólag cenzúrázták a Führer által előnytelennek tartott felvételeket.
Az, aki a saját hazája romlásában látja a politikai felemelkedés esélyét, nem képviseli az embereket, csupán kihasználja őket.
A pénteki rangadó egyben mindkét csapatnak főpróba a BL-negyeddöntő előtt.
Donald Trump: Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást.
Utólag cenzúrázták a Führer által előnytelennek tartott felvételeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.