Újabb járványt indított el a koronavírus
A vírusszakértő szerint az esetszámok növekedéséből egyértelmű, hogy most már járványról kell beszélnünk.
A vírusszakértő szerint az esetszámok növekedéséből egyértelmű, hogy most már járványról kell beszélnünk.

Van azonban még olyan vírus, ami miatt vigyázni kell.

Rusvai Miklós szerint fontos lenne immunmemóriánk felfrissítése, de arról is beszélt, nincs olyan, aki ne esett volna át a koronavíruson Magyarországon.

Emelkedésnek indult a szennyvíz koronavírus-koncentrációja, amelynek következtében a járvány felerősödésére, új hullámokra lehet számítani.

Rusvai Miklós szerint már nyár végén, ősz elején megugorhat a fertőzöttek száma. De addig is a long covidos esetekkel és a vakcinázás okozta problémákkal kell foglalkozni.

Az oltások után jelentkező mellékhatások veszélye eltörpül a Covid által okozott lehetséges következmények mellett.

Ismert víruskutatók és szakemberek részvételével zajlott le a XXVII. Primer Prevenciós Fórum, ahol a koronavírus eredetéről és a Covid–19 okozta halálozásokról is értekeztek.

Rusvai Miklós víruskutató szerint a rizikócsoportokba tartozók számára hasznos lehet az ötödik oltás.

Rusvai Miklós szerint jelenleg nincs ok az aggodalomra, ősztől viszont lényegesen magasabb és komolyabb járványhullámra számít.

A virológus szerint a baktérium aktiválódhat és újra fertőzést okozhat Mariupolban, mint ahogyan ez az elmúlt harminc évben többször is megtörtént a donyecki területen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.