Betilthatják az iszlám gúnyolását Dániában
A Korán-égetések mellett az iszlámkritikus karikatúrákat is érintheti az új törvény.
A Korán-égetések mellett az iszlámkritikus karikatúrákat is érintheti az új törvény.
Svédország ezzel már a tizenharmadik segélycsomagot küldi Ukrajnának, eddig ezek összesen 1,8 milliárd dollárt tettek ki.
Az ukrán elnök feleségével együtt fontos szövetségeséhez utazott.
Magasra emelték a terrorfenyegetettség szintjét Svédországban, bár a miniszterelnök szerint nincs mitől tartani.
Stockholmnak a saját háza táján kellene söprögetnie, nem a magyarokén.
A Korán-égetések miatt attól tartanak, hogy öldöklésbe torkollik a feszültség.
Moszkva nem nézi jó szemmel a svédek támogatását, erről ismét világos üzenetet küldött.
A Korán-égetések miatt pattanásig feszült a helyzet Észak-Európában.
Respect for the Islamic faith, religion and its adherents and the rejection and prevention of the Islamization of Christian Europe do not contradict each other.
Az iszlám hit/vallás/emberek tisztelete és a keresztény Európa iszlamizációjának elutasítása és megakadályozása nem áll ellentétben egymással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már nem csak a Tisza Párt alelnökét nem lehet kérdezni, de már róla sem.
Orbán Viktor is üzent neki közösségi oldalán.
Nem először fordul elő, hogy a Tisza Párt elnöke hazugsággal traktálja követőit.
Az etológus október elsején az Amerikai Egyesült Államokban, kaliforniai körútján hunyt el.
Az amerikai elnök korábban nem kímélte ukrán kollégája stílusát.
Köszönöm a vendéglátást, kedves barátom Orbán Viktor – írta közösségi oldalán a szerb elnök.
Nagyon meglepődtem volna, ha nem így történik – fogalmazott az EP-képviselő.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
A detonáció következtében egy 57 éves munkás súlyos láb- és koponyasérülést szenvedett.
Az egész világ hüledezhet, ehhez a teljesítményhez csak a Leicester Premier League-győzelme mérhető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.