Komoly iskolai probléma megoldására találtak digitális gyógyírt
A szülő és az osztályfőnök is időben értesülhet, ha baj van.
A szülő és az osztályfőnök is időben értesülhet, ha baj van.

Az egyetemisták és a szakképzésben tanulók is kivették a részüket a dunai árhullám elleni harcból.

Koncz Zsófia kiemelte: a kormány célja, hogy minél több fiatal szerezzen szakmát.

Idén 25 fiatal jutott ki a Franciaországban tartandó versenyre.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke szerint megtalálják a jó helyet az Iványi-iskolák tanulóinak

A kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére évek óta növekszik a szakképző intézménybe jelentkezők száma.

Három év alatt megduplázódott a szakképzésből felsőoktatásba felvettek létszáma.

Nagyjából háromszázezer inaktív fő a hazai munkaerőpiaci tartalék

Megkezdődtek a szakmai vizsgák a technikumokban.

Az intézményfejlesztési program a szakképzési rendszer átalakítását szolgáló kormányzati tervek harmadik pillére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.