Európában otthon, Új-Zélandon már az utcákon ünnepeltek + galéria
Rendhagyó módon, üres utcákkal és szigorú korlátozásokkal köszöntötték az új évet Európa-szerte az emberek.
Rendhagyó módon, üres utcákkal és szigorú korlátozásokkal köszöntötték az új évet Európa-szerte az emberek.

Az alig 200 ezer lakosú Szamoa szigetén már 79 ember halt meg kanyaróban a járvány októberi kitörése óta – jelentették be a helyi hatóságok vasárnap.
Ötven fölé emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma Szamoán, a november közepén bevezetett szükséghelyzet intézkedései ellenére – közölte hétfőn a csendes-óceáni szigetország kormánya.
Több ország küld orvosokat és védőoltásokat Szamoára, ahol rohamosan terjed a kanyarójárvány: hat nap alatt megduplázódott, 42-re nőtt a halálos áldozatok száma, akiknek a többsége négy év alatti gyerek.
Egy hét alatt több mint háromszorosára, húszra emelkedett a szamoai kanyarójárvány halálos áldozatainak száma, és majdnem mindegyikük kisgyerek – közölte szombaton a csendes-óceáni szigetország kormánya.
A kormány egyúttal felszólította az ország mintegy 200 ezer lakosát, hogy haladéktalanul oltassák be magukat kanyaró ellen.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A hír, miszerint Emmanuel Macron felesége férfiként született, az elmúlt négy évben egyre csak erősödött.

Brüsszel a német energiapolitikát elfogadja, a magyar ellátásbiztonságot viszont támadja.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

A londoniak két találata is vitatott körülmények között született, a címvédő sorozatban negyedszer is kikapott a bajnokságban.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.