Törőcsik Mari, Ruttkai Éva, Bodrogi Gyula és Lukács Sándor egy teremben
Domonkos Sándor fotóművész ikonikus színészekről készített képekeiből nyílik kiállítás a szegedi Fekete házban.
Domonkos Sándor fotóművész ikonikus színészekről készített képekeiből nyílik kiállítás a szegedi Fekete házban.

A helyszíni felvételek alapján az SZTE egyik épületének födémszerkezete teljesen megsemmisült.

Az ország több részén is súlyos viharkárok keletkeztek.

Nyári Sándor hetvennyolc évesen sem pihenéssel tölti a napjait, edzéseket is tart.

Eloltották az avartüzet, így megindult a vonatforgalom Kiskundorozsma és Szatymaz között, mutatjuk, mikorra állhat helyre a menetrend.

A külügyminiszter szorosabb együttműködést sürget a brüsszeli nyomással szemben.

Duplájára nőtt a beépítettség két hónap alatt.

Nemcsak büdös, az egészségre is veszélyes – mondják a helyiek.

Provokálják az embereket.

CSENDES ÓRÁK – Szegeden egyre kevesebben ő-znek, de a remény hal meg utoljára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A lakásában ölték meg M. Dollit.

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter jelezte, ha a Tisza Párton múlik, a magyarok háborúba mennek.

Kezdődik a versenyfutás a pártok között.

Nem ez a nap lesz az autósok kedvence.

Az oroszok ballisztikus rakétákat és drónokat is bevetettek.

Prés alatt a Tisza.

A Kreml kemény figyelmeztetést adott ki.

A kétszeres világbajnok rendkívül szerényen fogadta a dicséretet.

Az autógázzal üzemelő járművek tankolása bonyolódik.

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.