Egy hete van a hibák javítására férfi-kézilabdaválogatottunknak
A szerbek elleni első tesztmeccs az összeszokásról szólt.
A szerbek elleni első tesztmeccs az összeszokásról szólt.

A magyar férfi-kézilabdaválogatott felkészülési mérkőzésen 31-31-es döntetlent játszott Szerbia vendégeként.

Hét játékos és egy edző képviselte szerbiai születésűként a magyar színeket.

Ilics Zorant nem fogja megviselni, hogy Szerbia ellen kell játszania a magyar válogatott mezében.

Hercegszántó a teherforgalomnak is teret engedne.

Az Egyesült Államok hamarosan szankciókat vezet be a Szerbiai Kőolajipari Vállalat ellen.

Tizennégy és fél évi börtönre ítélte a tavalyi belgrádi iskolai ámokfutással vádolt fiú apját a belgrádi felsőbíróság.

Tizenhárom ember, közöttük a volt építésügyi miniszter ellen emeltek vádat.

A RÉGI JOBB VOLT – Ha az ember megszűnik hinni Istenben, akkor nem semmiben fog hinni, hanem bármiben.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke évértékelőjében arról is beszélt, hogy Magyarország kormányának köszönhetően idén is folytatódhatott a VMSZ gazdaságfejlesztési tervének a megvalósulása.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megindító videót tett közzé a miniszterelnök a Kossuth téri megemlékezésről.

Idén sem mutatják be a tiszás jelölteket, nem találnak elég embert.

A hatóságok a lakosság közreműködését kérik.

Mutatjuk, mire figyeljen október 26-án hajnalban.

Lucy Powellt választották a kormányzó brit Munkáspárt vezetőhelyettesévé.

Történelmi találkozóra készül az amerikai elnök.

Már a szakértők is kudarcról beszélnek a szankciók kapcsán.

Amikor beköszöntenek a fagyok, akkor már nem szabad kint hagyni a muskátlit.

Hajmeresztő manővert rögzített hajnalban a buszvezető fedélzeti kamerája.

A kétszeres magyar gólkirály igyekezett kivágni magát szorult helyzetéből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.