Olaszországban egyes és kettes szülőre cserélik az apát és anyát
Egy leszbikus pár felterjesztésére hozott döntést a római bíróság.
Egy leszbikus pár felterjesztésére hozott döntést a római bíróság.

A középiskolások közül keresik a legtöbben a krízisvonalat.

Az egyre népszerűbb kártyahasználat ellenére a zsebpénzt jelentős részben készpénzben kapják a gyerekek.

A kamaszodásnak vannak nem várt „mellékhatásai”. Nem csupán a gyermek viselkedése változik meg.

A tanárok azt mondták, hogy senkinek nem tehetnek fel kérdéseket a felméréssel kapcsolatban, és ne is mondják el egy felnőttnek sem.

A gyerek közösségi oldalain és több kampány főszereplőjeként harcol a hozzá hasonló kiskorúak elfogadásáért.

A németországi kisemberek 1970–80-as évekbeli lehetőségei felszívódtak, a kilátástalanság egyre növekszik.

Az Európai Tanács június 24–25-i ülése történelmi jelentőségű volt, a „cancel culture” hivatalosan is megjelent az EU legmagasabb politikai szintjén.

Korábban a tanárokat arra buzdították, hogy ne szóljanak a szülőknek róla, ha a gyerekük nemet vált.

A Get Digital magyar nyelvű változata egy átfogó digitális oktatási tanterv szülők, tanárok és tizenévesek számára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Súlyos sérülést okozott.

Ha a Tisza valóban a fair play híve, akkor vállalnia kell a nyilvános válaszokat a megszorításokról és a bevándorláspolitikáról is.

A kormány többször jelezte, hogy segít.

A baloldali tervek ismeretében kérik, hogy mondják el az emberek a véleményüket.

Trump hiába figyelmeztette, az elnök nem megy sehova.

Nagy a rejtély.

A rendőrség szerint a 29 éves marokkói támadó fellépése nem adott elég alapot a letartóztatáshoz.

A magyar válogatott állandó riválisa óriási bajban.

Beszántaná az egészségbiztosítást, beengedé a multikat.

Maradt a tegnapi vacsorából valami? Ha például krumplipüré, akkor máris nyert ügye van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.