Két ember meghalt, szörnyű tragédia történt Jász-Nagykunban
Borzalom.
Borzalom.
A rolleresekkel sok a gond.
Akit elvesztettünk, örökre velünk marad – fogalmaznak a megemlékezésben.
Kerüljön, ha teheti.
Feszítővágóval szabadították ki az autóból.
Több ember megsérült.
Az ügy ezzel nem ért véget.
Nagy méretű járműveket vizsgálnak.
Több járműnek is nekiütközött.
Egy teherautó gyulladt ki Polgárnál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az első falufát Kékedi László alkotta meg, minden vármegyében elhelyeznek egyet.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
Benjámin Netanjahu bejelentette azt is, hogy delegációt küldött Egyiptomba, hogy „véglegesítsék a technikai részleteket”.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A Szerencsejáték Zrt. által szervezett Szerencsekoncertek, Legendák címet viselő rendezvényén Hevesi Tamás is színpadra lépett.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.