Kiderült, miért csörgetik a telefonját folyamatosan holland, görög, cseh és angol telefonszámokról
Mindezt olykor elég erőszakosan.
Mindezt olykor elég erőszakosan.
Online foglalható időpont az EgészségAblak alkalmazásban vagy az ingyenesen hívható 1812-es telefonszámon.
Ritka, hogy nem jelentkeznek ilyen összegű nyereményért.
Az elkövetők ravasz módszert alkalmaztak.
A bankkártyája adatai és a bankszámláján lévő pénz kerülhet veszélybe.
És most nem viccelünk! Egy árverés kapcsán került fel az internetre a politikus telefonszáma is.
Cikkünk két online csalásformákat vizsgál meg, valamint tájékoztatást ad arról, hogyan lehet elhárítani az ilyen jellegű átveréseket.
A 1830-as telefonszám a teljes ügyeleti időszakban, hétköznap 16 órától reggel 8-ig, hétvégén egész napon hívható.
A bejegyzést rövid idő alatt több mint 6300-an osztották meg, vagyis rengeteg emberhez eljutott az álhír.
Nagyjából egy hete nem adott életjelet magáról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A londoni gárda kettős győzelemmel ejtette ki a címvédőt.
Két minősíthetetlen megjegyzés hangzott el egy tiszás európai parlamenti képviselőtől.
Milánói színekben játszottak kulcsszerepet a korábbi Bayern-futballisták.
A Legfelsőbb Bíróság döntését ünnepelve fogadták a nőjogi szervezetek.
A katolikus egyházfő erőnléte egyre erősebb, légzése és beszéde is javul.
A sztár azt is elárulta, milyen praktikát vetett be a kaszting során a női kollégáival szemben.
Amióta kiderült, hogy Magyar Péter lényegében a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna erőltetett uniós csatlakozása kapcsán, azóta megpróbálják elmosni a saját álláspontjukat.
A katolikus egyházfő erőnléte egyre erősebb, légzése és beszéde is javul.
A sztár azt is elárulta, milyen praktikát vetett be a kaszting során a női kollégáival szemben.
Amióta kiderült, hogy Magyar Péter lényegében a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna erőltetett uniós csatlakozása kapcsán, azóta megpróbálják elmosni a saját álláspontjukat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.