A Locanda del Corso megnyitása óta a vendéglátás állócsillagának számít a Bánság fővárosában
Él egy évtizedekkel ezelőtt kialakult közhiedelem az anyaországban, hogy Erdélyben minden olcsóbb.
Él egy évtizedekkel ezelőtt kialakult közhiedelem az anyaországban, hogy Erdélyben minden olcsóbb.

Jól éreztük magunkat, mindent egybevetve jót ettünk s még ihletet is kaptunk.

Tény, hogy nincs komoly konkurenciája a városban s hála az amerikai szórakoztatóiparnak, Mexikó vonzó egzotikumként jelenik meg az európaiak többségének tudatában.

A temesvári népfelkelés a magyar–román szolidaritásból bontakozott ki.

Temesvár 1989 címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A férfi az egyik temesvári parkban felállított mellszobrok miatt elégedetlenkedett.

Minden esélye megvan a legendás vörös étteremkalauzba bekerülni, ha a Michelin célba veszi a román fennhatóság alatt álló területeket is.

Három alkalommal lép fel az erdélyi településen az amerikai színész.

A Ceausescu-korszak tönkretette a román fennhatóság alatt álló területek vendéglátását is, megannyi más irányú kártétel mellett.

Megmaradt az alapanyagok és a fűszerek elképesztő színessége.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.