Kiégett, motiválatlan, szemtelen – ezért nem mehet az olimpiára
Benoit Paire korábban ütőt tört és köpködött, de ez nem volt a fő bűne. Bevallotta, hogy a tenisz már nem hozza lázba.
Benoit Paire korábban ütőt tört és köpködött, de ez nem volt a fő bűne. Bevallotta, hogy a tenisz már nem hozza lázba.

Sztefanosz Cicipasz többször is győztesnek hitte magát a labdamenet során, tévedett.
Balázs Attila felépült, a Davis-kupa-csapat alapembere a jövő héten Rómában versenyez.

Éljátékosunk szerint az orosz Veronika Kugyermetovával nem lesznek esélytelenek a Roland Garroson.

Elvileg még az idén megrendezik Budapeste a FED-kupa utódját, a Billie Jean Kupát.

1 óra 12 percig tartott a monte-carlói finálé.

A szerb világelső váratlan veresége után kizárólag saját teljesítményét okolta a kudarcért.

Majdnem két hónap után játszott először a tenisz két szupersztárja. Nem rozsdásodtak be.

A teniszversenyek szervezésében és feladatainak ellátásában korábban főszerepet vállaló cégek ügyében szeretne tisztán látni a szövetség.
Tavaly négy hónapot csúszott a kezdés.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Az egyházfő hivatalos látogatásra érkezett az országba.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.