Babos Tímea elbúcsúzott a Roland Garros selejtezőjében
A világranglistán 111. soproni játékos nálánál alacsonyabban rangsorolt ellenféllel szemben maradt alul.
A világranglistán 111. soproni játékos nálánál alacsonyabban rangsorolt ellenféllel szemben maradt alul.

A legjobb magyar férfiteniszező kijelentette: eddig nem úgy sikerült a salakos szezonja, ahogy ő azt szerette volna.

A húszszoros Grand Slam-győztes svájci legenda vállalta a kihívást, de nem tudta megoldani.

A magyar játékos főtáblás lehetett volna a ranglista alapján, de továbbra sem kész a játékra.

A korábbi tenisz Davis-kupa játékos 2002 óta vezeti az angyalföldi klubot.

A svájci teniszlegenda nem szerepelt jól hazai pályán, fiatal utódja viszont menetel.

A már 39 éves, svájci legenda a genfi tornán az első kiemelt volt, de egy spanyol játékos három szettben kiejtette.

A 481 ezer euró összdíjazású genfi salakpályás tenisztorna első fordulójában 7:5, 7:5-re verte a svájci Laaksonent,

Ma délután a belgrádi WTA-versenyen debütál a Babos–Zvonarjeva kettős.

A salakpályás Grand Slam-torna két korábbi győztese is megsérült a római tenisztornán.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.