Káosz és mélypont Nápolyban, vége Fucsovics sorozatának
A magyar teniszező nem tudott játszmát nyerni a dél-olaszországi tornán.
A magyar teniszező nem tudott játszmát nyerni a dél-olaszországi tornán.
A szerb teniszező az idei fiaskó után jövőre harcba szállna tizedik Australian Open-sikeréért.
Piros Zsombor vasárnap még tornát nyert, kedden sérülés miatt nem tudta befejezni a meccsét.
A korábbi teniszklasszis túlságosan is Serena Williams kedvében akart járni.
A 22 éves játékos megnyerte a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett challenger-tenisztornát.
A szerb teniszező óriási meccset játszott Danyiil Medvegyev ellen.
A 22 esztendős magyar teniszező bejutott a kvangdzsui ATP-challengerverseny döntőjébe.
A korábbi junior Grand Slam-bajnok, a világranglista 13. helyén állt teniszező gyógynövénytanfolyamra jár és a tenisziskoláját igazgatja.
A US Open győztese Asztanában két szettben kikapott a szerencsés vesztes David Goffintől.
Iga Swiatek szerint kockázatot jelentene az egészségére, ha a hazáját képviselné.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ha Ukrajna veszít, akkor csomagolhat Ursula von der Leyen és Manfred Weber is.
Olyan régióról van szó, amely a globális olajtermelés egyharmadát adja.
Csapatként dolgozott együtt Izrael és az Egyesült Államok az iráni atomlétesítmények elleni támadás során – erről beszélt az amerikai elnök. Irán azonnal reagált a támadásra, közölte, az USA veszélyes háborút indított, és erőteljes légicsapásokat mért Izraelre.
Az osztrákok követelik az integrációra vonatkozó egyértelmű szabályok bevezetését és a szabályok be nem tartása esetén szigorúbb intézkedéseket.
Hiteles ember, az első két F1-es világbajnoki címében főszerepet játszó Flavio Briatore mondta el.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
Hiteles ember, az első két F1-es világbajnoki címében főszerepet játszó Flavio Briatore mondta el.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
Szalai Attila bizonyítani akart a Bundesligában, de a Hoffenheim megválik tőle.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.