Timosenko állapota súlyos, de nem kapcsolták lélegeztetőgépre
Egy párttársa szerint nem igaz a sajtóban megjelent hír a koronavírusos volt ukrán kormányfőről.
Egy párttársa szerint nem igaz a sajtóban megjelent hír a koronavírusos volt ukrán kormányfőről.
Ukrajna ismét a voksolás lázában ég. A kétfordulós tavaszi elnökválasztás után július 21-én tartják az előre hozott parlamenti választásokat.
Az elnökválasztás első fordulója megmutatta, hogy az ország kiábrándult, és a lakosság első helyen hozott be a politikában ismeretlen színészt.
A vasárnapi elnökválasztáson Volodimir Zelenszkij színész-humorista majdnem kétszer annyi voksot szerzett, mint az ukrán politikum két legismertebb arca, Petro Porosenko és Julija Timosenko együtt.
Az exit poll-felmérések eredménye szerint Volodmir Zelenszkij humorista és Petro Porosenko jelenlegi államfő jutott be az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába.
A mostani elnökválasztáson rekordszámú, összesen 39 jelölt indul. Eredetileg 44-en jelöltették magukat, de öten visszaléptek.
Egy héttel a vasárnap esedékes ukrajnai elnökválasztás előtt még tovább erősítette pozícióját az első helyen Volodimir Zelenszkij humorista, akit a biztos választók 32,1 százaléka támogat a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) hétfőn közzétett f
A legfrissebb közvélemény-kutatások alapján Volodimir Zelenszkijnek biztos helye lesz a második fordulóban, ahol Julija Timosenkóval vagy Petro Porosenkóval csaphat össze.
A legutóbbi felmérések eredménye szerint ugyanakkor az első helyre emelkedett az elnökjelöltek népszerűségi listáján Volodomir Zelenszkij showman, komikus színész.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Elon Musk által alapított xAI a Grok nevű chatbot kedden több, általa nem megfelelőnek minősített közösségi médiás bejegyzését törölte, miután az X felhasználói és a Rágalmazás Ellenes Liga (ADL) panaszt tett antiszemita tartalmak és Adolf Hitler dicsőítését tartalmazó posztok közzététele miatt.
Megvan a Chelsea ellenfele a első 32 csapatos klubvilágbajnokság döntőjében.
Hirdetés – Ne maradj le a Balaton legizgalmasabb vitorlás ünnepéről!
Még mindig több ezren vannak áram nélkül.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.