Tokmac második, Dibusz vezet, a Fradi kaszál az El-ben
Nem maradt nemzetközi visszhang nélkül a Ferencváros győztes rajtja.
Nem maradt nemzetközi visszhang nélkül a Ferencváros győztes rajtja.
A Fradi sportigazgatója, Hajnal Tamás szerint két kalapból is a legerősebb ellenfél jutott nekik.
A Ferencváros két évvel ezelőtti BL-menetelésének hőse az új idényben még egy gólt sem szerzett.
A norvég szélsőt Japánba is hívták, de ő mindenképp Európában szeretett volna maradni.
Bár korábban a távozását valószínűsítették, Tokmac Nguen szerződést hosszabbított a Ferencvárossal.
Tokmac Nguen jól érzi magát Budapesten, és tárgyal a folytatásról a Ferencvárossal.
A magyar bajnok nemzetközi szereplése visszalépés az elmúlt két idényhez képest.
A magyar bajnok a Celtic ellen folytatja szereplését a második számú európai kupasorozatban.
A szélső örül, hogy ismét gólokat szerez, de annak még jobban, hogy ezt nézők előtt teheti.
Tizenhét NB I-es légiós szerepelt az európai vb-selejtezőkön. Többen sikerélménnyel tértek vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Visszavágott az elveszített kupadöntőért a Veszprém.
Részt vett Vatikánban a nagypénteki misén DJ Vance amerikai alelnök.
Alaptalannak nevezte és tagadta a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vádját, amely szerint Kína fegyvereket szállítana Oroszországnak.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok akár felhagyhat az ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítésekkel, ám jelenleg minkét oldal részéről látja a lelkesedést a háború lezárására – mondta az amerikai elnök.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.