Axióma: Mi lesz Kárpátaljával? + videó
Az orosz–ukrán háború még bizonytalanabbá tette a Kijevtől eddig is minden szempontból messze eső Kárpátalja sorsát.
Az orosz–ukrán háború még bizonytalanabbá tette a Kijevtől eddig is minden szempontból messze eső Kárpátalja sorsát.
Fejérdy András és Kármán Gábor kétmillió eurót kap kutatási projektjeik megvalósítására.
Ha ismernék, melyik helyét kereső, a világot megváltani akaró kamasznak ne lenne vonzó Csengey Dénes ma is?
Leggyorsabban a Fidesz alakított kormányt 2010-ben, akkor egy hónap és négy nap is elég volt erre Orbán Viktoréknak.
„Minden bajunk forrása: Mohács” címmel rendeztek vitát a csatáról, a korabeli magyar elitről és a nemzeti sorskérdésekről.
Féja Géza Bajcsy-Zsilinszky lapjába írt gondolatai szerint két út van, egyiken a német maszlag, másikon a népi őserő.
A törvény a választásokon való részvételt, a Magyarország határain túl élő magyar állampolgárok számára is biztosítja.
A kínai nagykövetség négyemeletes belgrádi épülete teljesen megsemmisült egy légi csapásban.
Háborús napok szerbiai polgári áldozatokkal a CNN, a ZDF és a BBC kamerái nélkül.
Sosem lett volna forradalom 1848 Magyarországán, ha az idegen uralmak évszázadai kovásszá nem gyúrják a magyart.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Távozóban van a hidegfront, érkezik az anticiklon.
Az amerikai elnök idő előtt távozott a G7-csúcsról.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Öt olyan együttes is szerepelt a labdarúgó NB III-ért vívott területi osztályozókon, amely korábban az NB I-ben is játszott. Sőt, az egyik közülük még bajnok is volt ott.
Három nap az osztrák Dunakanyarban, az UNESCO világörökség listájára is felkerült Wachauban.
Idén június 8. és 14. között rendezték meg a világ legjelentősebb animációs seregszemléjét.
A nyugdíjasok élelmiszer-utalványa a sláger.
Három nap az osztrák Dunakanyarban, az UNESCO világörökség listájára is felkerült Wachauban.
Idén június 8. és 14. között rendezték meg a világ legjelentősebb animációs seregszemléjét.
Jelenleg csupán hét játékosa van a Fehérvárnak, de a polgármester szerint biztosított a működés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.