Szlovákiában a trianoni békediktátum centenáriumára jelent meg a pozsonyi Comenius Egyetem tanárának monográfiája. A magyar olvasó szempontjából azért érdekes ez a könyv, mert egyrészt bemutatja, miképp látja a mai szlovák történetírás Trianont, másrészt azért, mert Magyarországgal ellentétben ott nem igazán téma az 1920. június 4-én aláírt békeszerződés. Így Roman Holec műve úttörő munkának számít e kérdéskörben.
A szerző elismeri, hogy a trianoni döntés a magyarok számára „túlságosan kíméletlen büntetés” volt, ugyanakkor az okait egyértelműen a régi Magyarország politikájában jelöli meg, nevezetesen a nemzetállam magyarosítási törekvéseiben, illetve a kiegyezés korának birodalomépítési ambícióiban.
Úgy véli, a kisebbség asszimilációját szorgalmazó magyar politika mozgósította a korabeli szlovák értelmiséget és a felvidéki társadalom egy részét, az így kialakult ellenkezés lett az elszakadás vágyának egyik legfőbb mozgatórugója.
Elismeri, hogy a szlovák politikai elitnek nem volt elképzelése az önálló szlovák államiságról, és csak a XX. század elején találtak rá a csehszlovák keretű államiság gondolatára. Azt is világosan látja, hogy a nemzeti önrendelkezés akkoriban „divatos” eszméje a magyarok esetében nem, a szomszédos népek vonatkozásában viszont érvényesült, így kerültek milliós magyar tömegek határon túlra.
Holec megemlíti, hogy végül is a nagyhatalmak geopolitikai és katonai érdekeinek megfelelően vonták meg az új határokat.
Roman Holec műve elején Magyarország első világháború előtti nemzetállami és birodalmi törekvéseit részletezi. A következő részekben a háborús vereség következményeit veszi számba, majd a szerződés tartalmát, annak jogi vonatkozásait tekinti át, kitérve a Trianont övező alaptalan legendákra is.
Budapest–Somorja, 2022. Ára: 5450 forint
Vizsgálja a diktátum következményeit a győztesek és a vesztesek szemszögéből; majd fölidézi a határmegállapítás részletkérdéseit. Az 1920-as évek elejéig követi a politikatörténet fejleményeit, hogy az utolsó fejezetben Trianon emlékezetének évszázados jellemzőit világítsa meg.
Itt állapítja meg, hogy a magyarokat roppant súlyosan büntető béke máig tartóan erősítette a magyarságban a „szigetszindrómát”, az „egyedül vagyunk” gondolatát, az etnocentrizmust, és aktivizálta a nemzetet a revíziós célok támogatására.
A szerző az „egyrészről – másrészről” módján egyensúlyozó fejtegetései után kritikusan szól a magyar történelemszemléletről; szerinte az a múltba fordulással érvel, és a sebeket föltépő szemlélet alkalmas az emberek közvetlen megszólítására, a határon túl élő magyarok gondolkodásának befolyásolására. Úgy tartja, hogy a Trianon-szindróma életben tartása évtizedekkel ezelőtt csupán szubkultúra volt – ma viszont az egész magyarságra jellemző ideológiai erőtényező.
