Historiográfiai okfejtése szerint a magyar és szlovák Trianon-értelmezés különbsége abban ragadható meg, hogy 1920 után a magyarok visszafelé tekintettek, a XIX. századi birodalmi törekvések felől ítélték meg Trianont, és ma is ebből merítenek véleményükhöz érveket és legitimitást; ellenben a szlovákok a békekötés után előre, a jövőbe néztek, hiszen mást nem is nagyon tehettek, tekintve, hogy nem volt igazán múltjuk.
A kétféle historiográfia paradoxona, hogy a szlovák történetírás inkább a Trianont megelőző korszakot vizsgálja, abban találja meg a későbbi események okát; a magyar történészek viszont a békediktátum következményeiből indulnak ki, azok alapján mérik föl a fájdalmas veszteségeket.
„A kölcsönös sérelmeknek se szeri, se száma. Próbáljuk meg megnevezni, megmagyarázni és megérteni őket” – írja Holec, miközben maga is tudatosítja, a történész nem bíró, nem oszthat igazságot. Meg aztán a „történelmi igazság” amúgy is roppant képlékeny fogalom, hiszen érzelmektől átfűtött.
Borítókép: Nagy-Trianon kastély (Fotó: Fortepan / MZSL/Ofner Károly)
