Rangos elismeréssel díjazták a téglási kutatót
Az idei rendezvény témája a tanulás a jövőért volt.
Gazdasági értelemben azok az igazán nagy innovációk, tudományos eredmények, amelyek a gyakorlatba átültethetők – fogalmazott Bódis László.
Ösztönös polihisztornak tartják.
Utánajártak a tudósok.
A kulturális és innovációs miniszter Rómában elmondta, milyen közös kulturális és tudományos programok indulnak a következő években a két ország között.
Minél több olyan tudóst szeretnének bevonni a magyarországi kutatásokba, akik emelik a magyar egyetemek és intézetek presztízsét.
A kulturális és innovációs miniszter szerint mérhetetlen kíváncsiság, már-már megszállottság kell ahhoz, hogy valaki a tudomány területén ilyen eredményt érjen el.
Idén is megrendezték Magyarország legnagyobb hagyományőrző eseményét.
A szegényebb országok ősmaradványai nyugati gyűjteményekbe kerülnek
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Miután Győrben győzött a Fradi, az éjjel odahaza ünnepelt a szurkolóival.
Matuzsálem-korú és fiatal klasszikusokat is meg lehetett csodálni a BCDE 2025-ös kiadásán.
Az idei Roland Garros már egy új éra kezdete.
A demokraták csak arra használják fel Donald Trump nevét, hogy elvonják a figyelmet a valódi problémákról.
A Liverpool vasárnap hazai pályán, a Crystal Palace ellen fejezi be az idényt.
A teátrumok az állambiztonság célkeresztjébe kerültek 1956 után.
A gyermeknap nemcsak játék és szórakozás: hosszú és nemzetközi történet áll mögötte. Törökországból indult, és mára világszerte ünneplik.
Kártyavárként omolhat össze az egész baloldal.
A Liverpool vasárnap hazai pályán, a Crystal Palace ellen fejezi be az idényt.
A teátrumok az állambiztonság célkeresztjébe kerültek 1956 után.
A gyermeknap nemcsak játék és szórakozás: hosszú és nemzetközi történet áll mögötte. Törökországból indult, és mára világszerte ünneplik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.