Didier Reynders korrupciós botrányától hangos Európa
Reynders korábban pénzügyminiszterként felügyelte a belga Nemzeti Lottótársaságot.
Reynders korábban pénzügyminiszterként felügyelte a belga Nemzeti Lottótársaságot.
Le kell állítani a vérontást a Gázai övezetben, azonnali tűzszünetre van szükség, a túszokat pedig szabadon kell engedni – jelentette ki az uniós biztos.
Margaritísz Szkínász uniós biztos szerint nem más tesz bennünket európaivá, mint a befogadás.
Ezzel destabilizáció indulna meg az EU intézményeiben és működésében is, valamit megkérdőjelezhetőek lennének a bizottság döntései – értékelt Pócza István.
Pócza István szerint meglepő, hogy a volt igazságügyi minisztert a kampányban nem érték támadások, most viszont összeférhetetlenséget állapítottak meg.
Nacsa Lőrinc a kormánypártok véleményét ismertetve elmondta: ahogy arra számítani lehetett, a bevándorláspárti erők máris támadásba kezdtek.
Párkányi Eszter elemző szerint a volt igazságügy-minisztert erősíti, hogy jelentős tapasztalata van nemzetközi ügyekben, diplomáciában és akadémiai háttérrel is rendelkezik.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője indoklásul közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalosan őt jelölte az Európai Bizottság magyar tagjának.
Az EB új elnöke a testület tagjelöltjei tekintetében precedens nélküli kérést intézett a tagállamok felé, miszerint egy helyett két személyt, egy női és egy férfi jelöltet állítsanak.
Európa gazdasági növekedése, noha mérsékeltebb ütemben, de idén is folytatódik – már a hetedik éve -, a reál GDP várhatóan minden uniós tagállamban nőni fog – közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben, az uni
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A migrációs hátterű németek körében tíz év alatt három százalékponttal nőtt a választásra jogosultak aránya.
Meg kell védenünk hazánkat a háborúpártiaktól – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
A csatár novemberben bontott szerződést görögországi klubjával, azóta kereste következő állomáshelyét.
Entire regions, divided up by the Trianon Peace Treaty, can finally find a sense of unity.
Krízis fenyegeti az egész régiót, ha Ukrajna bukott állammá válik. Az orosz–ukrán háború, dacára a békepárti hangok erősödésének, jelentős kockázatot jelent Magyarország szuverenitását tekintve.
A Tesla Model Pi telefon körüli pletykák újra felreppentek.
Közleményt adott ki az NNGYK.
A kormánypárti képviselő szerint az ellenzék célja az ország destabilizálása.
Az intézkedések részeként a hatóságok közlekedési korlátozásokat vezethetnek be.
Szalai Györgyi a dokumentum-játékfilmes irányzatot megteremtő Budapesti Iskola meghatározó alakja volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.