Zsarolás és méltatlan támadás volt az EP-delegáció látogatása
Nyomást akart gyakorolni Magyarországra a baloldali képviselőket a soraiban tudó bizottság.
Nyomást akart gyakorolni Magyarországra a baloldali képviselőket a soraiban tudó bizottság.
Daniel Freund, a hazánkba látogató EP-delegáció tagja egyértelműen fogalmazott.
Hogy mi a demokrácia, kik a demokraták, azt Láriferiék mondják meg a Szemkilövőhegyről.
Molnár Csaba DK-s EP-képviselő odáig ment a cinizmusban, hogy azt mondta: hazafias kötelessége, hogy megakadályozza az uniós források Magyarországra jutását.
A szakértő szerint most érdemes eurót váltani a nyári nyaraláshoz
Navracsics Tibor minisztériuma elárulta, hogyan haladnak az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások.
A kis- és közepes vállalkozásoknak a kormány lehetővé teszi, hogy új szerződéseket kössenek meg.
A Fidesz–KDNP számára továbbra is Magyarország az első – hangsúlyozta Hollik István.
Navracsics Tibor: Sokan voltak a megállapodás ellen.
A brüsszeli portál magyar sikerként értékeli, hogy hazánk hozzájuthat a 2300 milliárd forintos európai forráshoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soha nem fordult még elő európai kupameccsen, hogy öt gól szülessen a hosszabbításban.
Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben – fogalmazott a miniszterelnök.
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.
A rendőrség súlyos csapást mért a hazai kábítószerpiacra.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.