Emlékezetes, hogy Magyarország 2020 decemberében egy lojális politikai kompromisszum eredményeként tette lehetővé az uniós költségvetéssel összefüggő jogállamisági feltételeket szabályozó, úgynevezett kondicionalitási rendelet elfogadását. Ez a jogszabály új lehetőséget teremtett a tagállamoknak járó kifizetések visszatartására az uniós értékek megsértésére hivatkozással. Az Európai Tanácsban létrejött kormányfői szintű egyezség lényege az volt, hogy a rendelet alkalmazása objektív, tisztességes, pártatlan és tényeken alapuló lesz, biztosítva a jogszerű eljárást, a megkülönböztetés tilalmát és a tagállamokkal szembeni egyenlő bánásmódot.

Egy extra kitétel is része volt a tagállami vezetők megállapodásának: a magyar kormány az Európai Bíróságtól kérni fogja annak vizsgálatát, hogy a rendelet egyáltalán megfelel-e az EU alapszerződéseiben foglalt, jogalkotási hatáskörökre és követelményekre vonatkozó előírásoknak. 

A brüsszeli intézményeknek ugyanis szándékukban sem volt az egyezség szellemében eljárni. A kialkudott jogi garanciák rendeltetésszerű érvényesítése helyett azok olyan átértelmezését hajtották végre, ami a lehető legszélesebb kiterjesztő és visszaélésszerű jogalkalmazásnak nyitott utat. Az Európai Bíróság a rendeletet teljesen összeegyeztethetőnek találta az alapszerződésekkel, és a bizottság is közzétette az alkalmazási irányelveit, amelyek az önkényességre is lehetőséget biztosító módon határozták meg az Ursula von der Leyen vezette testület eljárási kompetenciáit.

Ilyen leépített jogi garanciális környezetben indult meg Magyarországgal szemben a cinikus módon jogállamisági­nak nevezett koncepciós eljárás, amiben Varga Judit igaz­ságügyi miniszter és apparátusa vívta állhatatos küzdelmét a magyarok érdekeiért. Nagymértékben ennek is köszönhetően a tervezett százszázalékos forrásmegvonás helyett a tanács 65 százalékos mértékű visszatartásról rendelkezett addig, amíg az előírt jogalkotási feltételeket a magyar parlament és kormány nem teljesíti, de a bizottság bürokratái ehhez még számos további jogi követelményt (mérföldköveket) is támasztottak, hogy egyelőre egyetlen centet se kelljen fizetniük. Azonban az országgyűlési többség és a kormány együttműködésének köszönhetően minden olyan oktrojált jogszabály és intézkedés megszületett, ami a választói akarattal és felhatalmazással még nem áll ellentétben, de megteremti az uniós követelések jogi megoldását. Ezzel a jogi keretek ki is merültek. 

Erre a helyzetre jól reflektált az a szerkezeti átalakítás a magyar kormányban, ami az Igazságügyi Minisztérium szakterületéről kivette az uniós politikát, és a Bóka János vezetésével létrehozott önálló minisztérium hatáskörébe szervezte. Intézményes szinten is a politikai megközelítés vált meghatározóvá az uniós ügyekben, a pénzügyi kérdések területén az EU intézményei által lerombolt jogbiztonság alárendelt technikai eszközzé fokozta le a jogi párbeszédet, így a jogi eljárások kereteinél nagyobb dimenzióban és erősebb mozgástér nyílik az érdekeink érvényesítésére.

Az új stratégia gyakorlati alkalmazását aktuálissá tette az EU költségvetési helyzetének tarthatatlan állapota, ami arra kényszerítette az Európai Bizottságot, hogy költségvetési módosítási javaslat beterjesztésével nagyjából százmilliárd euró összegű pótlólagos pénzügyi forrásért folyamodjon a tagállamokhoz. Ennek a nem kis igénynek a teljesítése a tagállamok egyhangú döntéséhez kötött, tehát a magyar kormány egyetértése is szükséges. Ebből következően 

A természetes összefüggés lényegét Orbán Viktor miniszterelnök az idei tusványosi előadása során már egyértelművé tette: a százmilliárdos finanszírozási döntésben való lojális együttműködés nélkülözhetetlen részeként „odamegyünk egy jó nagy zsákkal, és hazahozzuk” a bennünket megillető uniós pénzeinket – persze az ezt szolgáló megfelelő jogi technikai eljárások kidolgozása és lebonyolítása mellett.

A szerző ügyvéd, Európa-jogi szakjogász

Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)