Biztonságosan visszatért az amatőr űrhajósokat szállító űrhajó
Az űrhajósok nemcsak szórakoztak, hanem orvostudományi kísérleteket is elvégeztek.
Az űrhajósok nemcsak szórakoztak, hanem orvostudományi kísérleteket is elvégeztek.

A három asztronauta küldetésével Kína hetedszer küldött embereket az űrbe.

Az Inspiration4 névre keresztelt misszió nagy előrelépést jelenthet az űrturizmus kiépítésében.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Helsinkiben tárgyalt.

Egyetlen ismert kozmikus objektum rádiósugárzásának sem felelnek meg az észlelt jelek.

Már tizenkét repülést hajtott végre az Ingenuity Marson, holott csak ötöt terveztek.

A csillagászok összeállították két nagy tömegű csillag évszázadokon át tartó haláltáncának történetét.

Adam Stelzner, a marsjáró főmérnöke szerint „tökéletes kőzetmintát” sikerült begyűjteni.

Az Active Asteroids nevű projekt keretében aktív kisbolygókat kell feltárniuk a Naprendszerben.

Jelenleg vita folyik a tizennégy ország által közösen üzemeltetett Nemzetközi Űrállomás jövőjéről.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Program nélküli hatalomra törekvés – Gulyás Gergely bírálja Magyar Péter pártját.

A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Egy prágai központú nemzetközi progresszív hálózat finanszírozta a Telex elemzésnek álcázott kampányízű írását, amelynek látható célja, hogy erősítse a Tisza Párt esélyességének érzetét a közvéleményben.

Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter úgy viselkedik, mint akit nem hívtak meg a házibuliba.

Keddre is többen kaptak behívót, folytatódik a jogellenes eljárás.

A FAZ kiemeli, hogy a találkozó baráti légkörben zajlott, és az amerikai elnök ismét támogatóan viszonyult Orbán érveihez Magyarország energiafüggőségének kérdésében.

A brüsszeli kettős mérce újra megmutatkozik.

Jövőre a 14. havi nyugdíjból egyheti összeget kapnak meg a nyugdíjasok, megemeli a kormány a költségvetési hiánycélt.

A Real Madrid és a Manchester City is nagy fizetéssel csábíthatja a magyar játékost.

Októberben 0,4 százalékkal csökkent a hidegélelmiszerek ára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.