Öt plusz egy kérdés
Az előttünk álló időszakban azon is érdemes elgondolkodni, hogy a jelenlegi brüsszeli vezetés milyen eredménnyel képviselte a tagállamok érdekeit.
Az előttünk álló időszakban azon is érdemes elgondolkodni, hogy a jelenlegi brüsszeli vezetés milyen eredménnyel képviselte a tagállamok érdekeit.
„Nyilvánvaló, hogy Olaszország és Európa nem üdvözölheti ezt a tömeges emberáradatot” – szögezte le Giorgia Meloni.
Az Európai Unió megkésett reakciója csak az olasz kormányfő felszólítására érkezett.
Az Európai Bizottság elnöke a magyaroknak és a lengyeleknek is tett egy gesztust: szóba sem hozott bennünket.
Nemrég több lengyel európai parlamenti politikus is Von der Leyent tette felelőssé az elmúlt években kialakult problémák miatt.
Egyik körvonalazódó forgatókönyv sem túl biztató az Európai Unió számára.
Miközben Ursula von der Leyen elnök Az unió helyzete című beszédét tartotta a parlamentben, Ylva asszony elmélyülten forgatta a kötőtűket a plenáris ülésterem bársonyszékében.
Nyugat-Európa most pótolja azt a kínzó hiányosságot, hogy ott sosem volt proletárdiktatúra.
A területfejlesztési miniszer szerint az Európai Bizottság elnökének az évértékelője egyfajta kampánybeszédnek tekinthető.
Nagy port vert fel az európai politikában az Európai Bizottság elnökének évnyitó értékelése az Európai Parlament ülése előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mexikóból és más országokból tervezhetnek merényletet az elnök ellen.
A nagyszombati húsvéti vigília szertartását a Szent Péter bazilikában tartották, melyet Ferenc pápa küldöttje Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezetett.
A hagyományos húsvéti sonka s a sonkalében főtt tojás nem hiányzott soha az asztalunkról,.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
Mága Zoltán országjáró jótékonysági koncertsorozata: 100 település, 100 állomás, ezrek életére ható összefogás.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
Mága Zoltán országjáró jótékonysági koncertsorozata: 100 település, 100 állomás, ezrek életére ható összefogás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.