Ez derül ki Roberta Metsola EP-elnök belső körleveléből, amelyet a Politico ismertetett.


Ez derül ki Roberta Metsola EP-elnök belső körleveléből, amelyet a Politico ismertetett.

A kezdeményezést két politikai erő, a Patrióták Európáért frakció és az Egységes Európai Baloldal nyújtotta be szeptember 10-én éjfélkor, közvetlenül azután, hogy Ursula von der Leyen megtartotta évértékelő beszédét Strasbourgban. A patrióták mindössze húsz másodperccel előzték meg a baloldalt a hivatalos iratok beadásában, így nagy valószínűséggel elsőként szavazhatnak a javaslatukról.
A Patrióták Európáért frakció szerint Von der Leyen elnöksége átláthatatlan és elszámoltathatatlan, valamint elfogadhatatlannak tartják a Mercosur- és az Egyesült Államokkal kötött kereskedelmi egyezményeket.
A baloldal ezzel szemben inkább az EU kereskedelempolitikáját és a bizottság tétlenségét bírálja, különösen az izraeli–gázai konfliktus kapcsán.
Két külön bizalmatlansági indítvány egyidejű benyújtására korábban még nem volt példa, ami eljárási vitákat váltott ki Brüsszelben. A tervek szerint október 6-án egy közös vitát tartanak, majd 9-én külön-külön szavaznak a két javaslatról.
A szokatlan helyzet ismét rávilágít az Európai Unió politikai megosztottságára. Bár Von der Leyen a jelenlegi parlamenti többsége alapján valószínűleg túléli a voksolásokat, a kettős indítvány komoly figyelmeztetés: a bizottság elnöke mind a jobboldal, mind a baloldal részéről egyre élesebb bírálatok kereszttüzébe került.
Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke éves, az unió helyzetéről szóló beszédét tartja az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 2025. szeptember 10-én (Fotó: AFP/Sebastien Bozon)

Orbán Viktor Washington és Moszkva után Törökországba utazik. Gazdasági és politikai tárgyalások várhatóak. A miniszterelnök exkluzív interjút adott a Patriótának.

Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.

Orbán Viktor Washington és Moszkva után Törökországba utazik. Gazdasági és politikai tárgyalások várhatóak. A miniszterelnök exkluzív interjút adott a Patriótának.

Az amerikaiak már nem kérnek a végtelen háborúból.

A rablótámadást a repülőtér egyik termináljának parkolóházában követte el négy férfi. Az eset fennakadást okozott a repülőtér forgalmában is.

A Kreml szerint az amerikai nemzetbiztonsági stratégia módosításai sokban megegyeznek Moszkva elképzeléseivel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!