Lebukott a balatoni droghálózat
Vendéglátóhelyeken árulták a kábítószert, a hatóságok összehangolt akcióval csaptak le rájuk.
Vendéglátóhelyeken árulták a kábítószert, a hatóságok összehangolt akcióval csaptak le rájuk.

Nem ismerte el a bűnösségét, egyébként az első pillanattól kezdve tényfeltáró beismerő vallomást tett, és bocsánatot kért.

Krimibe illő történet ér véget a vádlottak padján.

A sértettek súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

Hihetetlen történet.

Hazatérése után meg akarta ölni a testvérét is.

Az iskola hatodikos tanulója egy reggeli óra utáni szünetben hátba szúrta diáktársát.

Perbeszédekkel folytatódott a Marina parti darabolós, kettős gyilkosság tárgyalása pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Nem jött zavarba a nő: leszorította, majd megharapta a dohányboltba pénzért bejövő férfit.

Szórakozni indultak, hat és hét év börtön lett a vége.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szerződéses és tartalékos katonákat köszöntött a honvédelmi miniszter.

Rácz Richárdot a családjával együtt fenyegették.

Fotó a cikkben.

Karácsony Gergely az elmúlt hat évben elhanyagolta az utakat – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.

Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Ukrajnában egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy Magyarország jelenlegi energiahelyzete komoly előnyt jelent.

Azt is tudni, hol a legsúlyosabb a helyzet.

Sohasem felejtette el magyar gyökereit.

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Több mint három hónappal a párizsi Louvre-ban történt látványos ékszerrablás után újabb közleményt adott ki a múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.