Másfél hónap múlva állhat fel az új kormány
Leggyorsabban a Fidesz alakított kormányt 2010-ben, akkor egy hónap és négy nap is elég volt erre Orbán Viktoréknak.
Leggyorsabban a Fidesz alakított kormányt 2010-ben, akkor egy hónap és négy nap is elég volt erre Orbán Viktoréknak.
A rendszerváltás óta először kampányolt valaki a keresztény hitével, de a kettős mérce most is megmutatkozott.
A mai szabályok értelmében érvénytelen lett volna a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló referendum is.
A parlamentbe nem könnyű bekerülni, de legalább olyan nehéz tartósan bent maradni.
Márki-Zay Péter tagadni próbálta, hogy korábban arról beszélt, fegyvereket küldene Ukrajnába, eközben Iványi Gábor kész lenne harcolni.
Iványi Gáborék egy nappal a választások előtt fontosnak tartották megemlíteni, hogy nem értenek egyet a rezsicsökkentéssel, de küzdeni szeretnének Ukrajna szabadságáért.
A választások előtti utolsó interjúját a TV2-nek adta a magyar miniszterelnök.
A demokratikus legitimáció fontos lehet a leendő magyar kormánynak a genderideológia elleni harcban.
Már januárban elkészülhetett a Telex cikke.
A 2010 óta eltelt évek bebizonyították, hogy itt egy „válságálló" kabinetről beszélünk, mely a magyar érdek oldalán áll – fogalmazott Szánthó Miklós az Origónak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Több, mint háromszáz településre újabb hatezer fát szállítanak.
Ókovács Szilveszter szerint az operakultúra ebbe az operaházba az európai ember lényegét sűríti egybe.
A villamosenergia-fogyasztás több mint kilenctizedét adja a napelemes csúcstermelés.
A politikust lopással vádolja az ügyészség.
Pikírt figyelmeztetést küldött Zelenszkij: csak pénzt és fegyvert kér, de beleszólást Ukrajna ügyeibe nem. Mindeközben egyértelműen kampányol a demokraták mellett Amerikában.
Új edzőjével egyelőre nyeretlen a bajnokságban a Debrecen.
Szentkirályi Alexandra szerint pusztán porhintés, ami a pályázatokkal történik.
The Hungarian prime minister held separate talks with former Czech Prime Minister Andrej Babis in Ceske Budejovice on Saturday afternoon.
Idén is program indul a kormányzati közigazgatásban elhelyezkedni kívánó fiatalok számára.
Az amerikai közepes hatótávolságú rakéták telepítése a Fülöp-szigeteken „aláássa a regionális békét és stabilitást” – hangsúlyozta vasárnapi közleményében a kínai külügyminisztérium.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.