Ez húzódhat meg az újpesti DK-s politikai alku hátterében
Déri Tibor mégsem vonul vissza a közélettől – tudta meg a Magyar Nemzet.
Déri Tibor mégsem vonul vissza a közélettől – tudta meg a Magyar Nemzet.

A szavazólapról való kihúzás módja érdemben befolyásolhatta a leadott főpolgármesteri szavazatokat.

A politikus szerint a választás világosan megmutatta, hogy a magyar emberek egyetértenek a kormány békepárti álláspontjával.

Rendszerszintű visszásságról kaptak jelzést.

A főpolgármester magyarázkodni kényszerült.

Latorcai Csaba értékelte a választási eredményeket.

A választások előtt, éjszaka, napszemüvegben vödörrel a kezében kapták rajta Lukácsi Katalint, hogy plakátokat rongál az V. kerületben.

The capital Budapest's mayoral candidate won't give up until everything is clarified.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke jelezte, hogy erős mandátumot kaptak a kormánypártok a magyar álláspont képviseletére.

A Tisza Párt alelnöke listázta az ATV munkatársait felekezeti hovatartozásuk szerint.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cél a robotok emberekkel való együttműködése.

A Tisza elnöke szerint Kapuvár és Csongrád egy választókerületben van.

Keresik a tulajdonosát.

Értékel és kiosztja a feladatokat a miniszterelnök.

Az európai háborúpárti vezetők miatt folytatódik a vérontás.

Zelenszkij az otthoni korrupciós botrány után menekült az európai védelmezőjéhez.

A közösség már nem szereplője a világpolitikának. Szijjártó Péter keményen kiosztotta Brüsszelt.

Százezreket mentett meg a intézkedés.

Cambridge-i és glasgow-i egyetemen végzett kutatás szerint.

The new burden would push gasoline prices to 870 forints per liter and raise utility costs nearly fourfold, Szazadveg reports.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.