Van, amit eltitkolnak a Giro d’Italia szervezői a magyar rajongók elől
Valter Attila idén szeretne szakaszt nyerni, de nem csak ekörül járnak a gondolatai.
Valter Attila idén szeretne szakaszt nyerni, de nem csak ekörül járnak a gondolatai.
A magyar kerékpáros eddig jól teljesít a főpróbán, az alpesi körverseny élmezőnyében áll.
Az Európa-bajnok Sonny Colbrellit stabil állapotban szállították kórházba.
Az árnyékok segítsége is kellett Olaszországban a kiemelkedő magyar eredményhez.
A tavalyi olasz körversenyen a nemzetközi élmezőnybe berobbanó kerékpáros idén itthon bizonyíthat.
Az olasz kerékpáros körverseny első három szakaszát 2022-ben Magyarországon rendezik.
A magyar kerékpáros idén olyat vitt véghez sportágában, amit korábban egyetlen honfitársa sem.
A magyar versenyzők helyismerete sokat érhet a jövő évi Giro d’Italia első szakaszain.
Részletesen is ismertették a 2022-es Giro d’Italia magyarországi három szakaszának útvonalát.
Magyarország eredetileg tavaly lett volna házigazdája a Grande Partenzának, ám akkor a járvány miatt a viadalt őszre halasztották és Olaszországban rendezték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Rengeteg a sérült.
A fejvadászok két év nyomozás után csípték el a dílert.
Soron kívüli eljárásban vizsgálódik az ügyészség.
Tizenhárom évvel ezelőtt szervezték az első békemenetet.
Izrael 15 palesztin holttestet adott vissza minden egyes izraeli túsz földi maradványáért cserébe.
A szlovák miniszterelnök követeli, hogy az EU minden eszközzel támogassa a budapesti békecsúcs mielőbbi megtartását.
Az európai lakosság biztonságérzete drámaian romlik.
PM Orban has called on Hungarians to join this year’s October 23 Peace March.
A mókás külsejű új Land Cruiser FJ Thaiföldön készül majd az ázsiai és a latin-amerikai piacok számára.
A 95-ös és a gázolaj ára is módosul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.