Ilyen szezonzárásban reménykedett a magyar versenyző
Valter Attila elégedetten, két Grand Tour-győztes között fejezte be idei utolsó versenyét.
Valter Attila elégedetten, két Grand Tour-győztes között fejezte be idei utolsó versenyét.
Az év utolsó egynapos országúti kerékpáros klasszikus viadalán a 12. helyen ért célba a magyar kiválóság.
Flandriában, a centenáriumi világbajnokságon népes csapat képviseli Magyarországot.
Huszonnégy kilométerrel a cél előtt a magyar kerékpárost és többeket megállítottak, teljesen értelmetlenül.
Valter Attila ezúttal nem volt olyan jó formában, mint a tavaszi Giro d'Italián.
Ebben a sportágban még nem nyertünk ötkarikás érmet, most halvány, de nem irreális reményeink lehetnek.
Vitorlázásban, kerékpárban és teniszben sem feltartott kezekkel indulnak a magyarok az olimpián.
A magyar kerékpárosnál kevesebben ismerhetik meg jobban Japánt az idei olimpián.
Valter Attila életét megváltoztatta az idei Giro, a jövő évi verseny is különleges lehet számára.
Tavaly csak a koronavírus-járvány miatt nem Magyarországról indult az olasz körverseny.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amíg ’56-ban nem volt erőnk legyőzni a Szovjetuniót, ma vissza tudjuk téríteni az Európai Uniót a béke és a gyarapodás útjára.
Kiderült, hogy mi okozta a történteket.
Ismert tévés és rádiós személyiségekkel találkozhatnak a holnapi békemenet résztvevői.
A polgári tábor fellép az országra szabadult gyűlölethullám ellen.
Az EP diplomáciai kudarcot vallott – hangsúlyozta európai parlamenti felszólalásában László András, a Fidesz EP-képviselője.
Míg Orbán Viktor Budapesten valódi béketárgyalásokat tesz lehetővé, Brüsszel morális arroganciával és politikai számításokkal reagál – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésben Petra Steger.
Koszovó miniszterelnöke, Albin Kurti megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az Egyesült Királysággal.
Az öt helyen változtató Arne Slot Frankfurtban nem hallgatott a felszólításra.
A magyar bajnok ellen kiválóan játszó kosarast egy meglepetés is érte a mérkőzés végén.
Dibusz Dénes állapotáról is kérdezték a Fradi edzőjét, aki mellett Varga Barnabás beszélt a salzburgi várakozásairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.