Révész Máriusz rámutatott arra, amit 2020-ban még nem sejthettünk: a kényszerű halasztással jól jártunk.
– Nagyon szomorúak voltunk, hogy 2020-ban vissza kellett lépnünk, és nem láthattuk előre, hogy ennek milyen következményei lesznek. Ma már leszögezhetjük, Magyarországon nem volt még olyan elmaradt sportesemény, amelynek akkora haszna lett volna, mint annak az elmaradt Giro-rajtnak. Két év alatt ugyanis hatalmast léptünk előre a kerékpársportban. 2020-ban ott tartottunk, hogy talán egy magyar rajthoz állhat a Girón, s nyaggattuk Mauro Vegni urat, intézze el, hogy a szlovákok klasszisa, Peter Sagan is elinduljon, mert a mezőnyben így lenne egy sztár a régiónkból is. Ma viszont már Valter Attila személyében nekünk is van sztárunk, rajta kívül pedig most még két magyar is lesz az indulók között. 2020 előtt a Giro több mint százéves történetében mindössze egy magyar versenyző akadt, Bodrogi László, azóta pedig négy Giro-résztvevőnk is lett. S így, hogy több honfitársunk ott van a mezőnyben, a szurkolóknak egészen más közösségi élményt jelent a verseny.
Tavaly Valter Attila (Groupama–FDJ) mellett, aki három szakaszon viselhette az összetettben élen állót megillető rózsaszín trikót, Dina Márton (Eolo–Kometa) indult, idén pedig Fetter Erik (Eolo–Kometa) és Peák Barnabás (Intermarché–Wanty) mutatkozik be az olasz körversenyen.
Révész Máriusz kifejtette: a kormány négy fontos szempontot vett figyelembe, amikor eldöntötte, hogy megpályázza a Giro d’Italia Nagy Rajtjának, a Grande Partenza megrendezését: a fantasztikus országmarketing lehetősége, a magyar kerékpársportnak adható lendület, a közösségi élmény, valamint a hazai kerékpározás népszerűsítése.
– Olaszországban a Giro számunkra szinte elképzelhetetlen fieszta, az egyes szakaszokon átlagban háromszázezren állnak az utak mentén, és amikor elhaladnak mellettük a versenyzők, akkor az emberek egymás nyakába borulnak, és még az unokáiknak is büszkén mesélik, hogy igen, ők ott voltak. Ekkora szurkolói tömeggel mi nem számolhatunk, de abban biztos vagyok, hogy több tízezren nálunk is kimennek majd drukkolni, és az olaszországi hangulatból azért Magyarországon is visszaköszön majd. És talán majd lesznek, aki mesélhetik az unokáiknak, hogy ott voltak a Visegrádra vezető út mentén, ahol Valter Attila és Fetter Erik elszáguldott a mezőny mellett.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!