Varga Barnabás megint gólt fejelt, győzött a Fradi Debrecenben + videó
Az első percben megszerezte a vezetést a DVSC, de a Fradi fordítani tudott az NB I rangadóján.
Az első percben megszerezte a vezetést a DVSC, de a Fradi fordítani tudott az NB I rangadóján.
Az MTK ellen mesternégyesig jutó Varga Barnabás a teljesítményével Juhász Istvánt is lenyűgözte.
Az MTK ellen négy gólt szerző csatár szerint az édesapjától örökölte a különleges képességét.
Varga Barnabás négy gólt szerzett az MTK ellen, a drágán igazolt riválisát a félidőben lecserélték.
A Fradi válogatott csatára elképesztő teljesítményt nyújtott az MTK elleni örökrangadón.
A Ferencváros válogatott csatára összesen négyszer talált be az MTK ellen, s egy gólját még meg sem adták.
A 2023-as naptári év legeredményesebb futballistája az 54 gólos Cristiano Ronaldo lett.
A legtöbb mesterhármast szerzett futballistákról készített és tett közzé listát az IFFHS.
Hogy mi lesz a történet vége, az bizonytalan, csak az biztos, hogy a válogatott csatára vizsga előtt áll.
A portugált még Erling Haaland, a Fradi csatárát pedig Lautaro Martínez előzheti meg az év végéig.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.