Közzétették az oroszok Kijev veszteségeit
Hatalmasak a veszteségek a háború kezdete óta.
Hatalmasak a veszteségek a háború kezdete óta.
Az amerikai–japán védelmi szövetségen belüli együttműködés fokozásáról állapodott meg a két ország védelmi minisztere – jelentette be a japán tárca pénteken.
A szíriai felkelőcsoportok hosszú évek után felhagytak különálló működésükkel.
Ez a döntés fontos mérföldkő az ukrán légvédelem képességeinek fejlesztésében, és egyben jelzi Ausztrália elkötelezettségét a nemzetközi biztonság mellett.
Az elsődleges feltételezés szerint a szerencsétlenséget műszaki hiba okozta.
Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadásának gyanújával őrizetbe vették Tyimur Ivanovot.
A gyanúsítottra akár tizenöt év börtön is várhat.
Ismét egy nagyobb dróntámadást indítottak az oroszok az ukránok ellen, az egyik fegyver viszont román oldalra csapódhatott be.
Rehabilitálják Oroszoroszágban a sikertelen puccskísérlet után a Wagner zsoldosait.
Phenjan bejelentette, hogy sikeresen Föld körüli pályára állította első kémműholdját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sikoltozó nők, székkel a kézben randalírozó, megvadult férfiak – komoly tömegverekedés tört ki Szolnokon.
Egy férfi elfutott a toborzóközpont emberei elől.
A hőség és az erős szél fokozza a pusztítást.
Szalai Piroska: A magyarhoz hasonló családtámogatási rendszere semelyik másik országnak nincs Európában.
A tízrészes dokumentumfilm-sorozat, amelynek társproducere fia, Jack volt, eredetileg Ozzy és Sharon Osbourne hazaköltözését volt hivatott bemutatni angliai otthonukba. Most azonban, a rocksztár előtt tisztelegve, átdolgozzák az alkotást.
Hiába lőtt óriási gólt a DVSC legrutinosabb játékosa, csapata nem tudott nyerni Zalaegerszegen, igaz, nem is kapott ki. A hazaiak kapusa, Gundel-Takács döbbeneteset hibázott. Hat gól született azon az összecsapáson, amely sokáig emlékezetes marad.
A Velence korzó közelében.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A tízrészes dokumentumfilm-sorozat, amelynek társproducere fia, Jack volt, eredetileg Ozzy és Sharon Osbourne hazaköltözését volt hivatott bemutatni angliai otthonukba. Most azonban, a rocksztár előtt tisztelegve, átdolgozzák az alkotást.
Hiába lőtt óriási gólt a DVSC legrutinosabb játékosa, csapata nem tudott nyerni Zalaegerszegen, igaz, nem is kapott ki. A hazaiak kapusa, Gundel-Takács döbbeneteset hibázott. Hat gól született azon az összecsapáson, amely sokáig emlékezetes marad.
A Velence korzó közelében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.